Ha a céget egy organikus szervezetként képzeljük el – merthogy az is, hiszen emberek működtetik –, akkor könnyedén párhuzamot vonhatunk az életben fellelhető túlélési és fejlődési stratégiák és a piaci túlélés és fejlődés között. De nem elég a párhuzamot meglátni, érdemes értelmezni  is tudni, és a cégünk hasznára felhasználni ezt a tudományunkat. Kezdjük az elején!

Az evolúciós stratégiák

Az evolúciót Darwin, 1859-ben úgy írta le – konyhanyelvre átültetve a könnyebb érthetőség kedvéért –, hogy azok a létformák élnek túl és örökítik át a saját tulajdonságaikat a legeredményesebben, amik a legjobban tudnak alkalmazkodni. Ezt nevezzük adaptációs képességnek.

Az evolúciót sokan úgy értelmezik, hogy „az erősebb él túl”, de sokkal inkább értelmezhető úgy, hogy „az okosabb él túl”.

Darwin és követői annak idején még kizárólag a csoport túlélését tekintették túlélési célnak, és azt vallották és tanították, hogy minden egyéni megoldás is ennek a csoporttúlélésnek – konkrétan a FAJ túlélésének – van alárendelve.

De aztán jött Richard Dawkins és az 1970-es években előállt az önző gén teóriájával, ami előbb kicsit felforgatta, és továbbvitte a darwini utat. Dawkins célkeresztbe került a tevékenysége miatt, mert a széles közönség számára publikálta könyvét, ő is mindent átfordított közérthető nyelvre, ami miatt a tudósok persze azonnal támadták. De meggyőződésem, hogy Dawkins ezzel előre tisztában volt, könyvében le is írta ezen stratégiák mibenlétét és létjogosultságát.

Dawkins könyvében van egy olyan kifejezés, amit bár nem ő talált ki, de átvette és elterjesztette széles e világban. Ez a kifejezés az, hogy Evolúciósan Stabil Stratégia.

Akár a gén, akár a génkészlet, akár a test, akár a faj, akár az egész élővilág szintjén nézzük, vannak evolúciós szempontból stabil és instabil stratégiák.

Evolúciósan Stabil Stratégiák létezését, ahogy az instabil stratégiák létezését is, mind a genetika, mind a matematika és azon belül a játékelmélet tudta már bizonyítani, tehát ezek mára már tudományos tények – és mint sejted is már, nemcsak élő szervezetekre, hanem más jellegű szervezeti egységekre is igazak.

Evolúciósan Stabil Stratégia – rövidítve Dawkins így használja, hogy ESS – például az, hogy egy növényevőnek az a jó, ha őrlőfogai vannak és hosszú, növények emésztésére alkalmas bélrendszere. Ha a génkészlete így „rakja össze” az adott növényevőt, az egy nyerő stratégia a számára. De ha egy növényevő ragadozófogakkal születik, akkor az egy instabil stratégia a számára. Lehet, hogy rövid életes során rájön, hogy ezekkel a fogakkal vadászni érdemes, de a bélrendszere nem lesz alkalmas arra, hogy megeméssze a húst, úgyhogy kampec a remek, látszólagos fejlődésnek.

Az ember garantáltan növény ÉS húsevő. Fogazatunk mind a növényevésre, mind a húsevésre alkalmas, ahogy emésztőenzimeink és bélrendszerünk specializáltsága is ezt szolgálja. Ebből kifolyólag evolúciósan instabil a kizárólag növényevő életstratégia – vegetarianizmus –, mint ahogy a kizárólag húsimádat is ugyanúgy instabil stratégia. Látszólag nincs hatása a fajunk életére az, hogy bizonyos egyedek csak húst esznek, vagy csak növényt, vagy csak magokat, de a természetes szelekció teszi majd a dolgát. Az ember számára evolúciósan az a stabil stratégia, hogy ha amikor csak teheti, mindent eszik.

Természetes szelekció

A természet úgy éri el azt a célját, hogy a „legjobb” vigye tovább a génkészletét, hogy szelektál: a felesleges tulajdonságokat kimutálja, és nem örökíti tovább – illetve elhullajtja azokat, akik nem tudnak alkalmazkodni.

Például, az emberiség hajnalán, mivel a populációk leginkább az egyenlítő vidékén éltek, az összes ember bőre sötét volt. A pigmentációnak nagyon sok variációja van, és az volt a lényege a sötét bőrnek, hogy:

1.) Védjen a nap dns módosító sugárzásától – erre a sötét bőr a leginkább képes.

2.) A D-vitamin szintézist maximálisan elősegítse. Ehhez sem árt a sötétedő bőr.

De az ember, felfedező lény lévén, elkezdett vándorolni, és eljutott egészen északra is, ahol alig süt a nap, így a sötét bőrszín, a rengeteg pigment, kifejezetten feleslegesek. Ezeket ezért az anyatermészet elkezdte kiszelektálni, de olyannyira, hogy például egy sok-sok generációra visszavezethetően északi embernek, ha délre költözik, nagyon sok kihívása lesz a napsütéssel, és még lebarnulni sem tud, mert nincsenek a bőr barnaságát előidéző melatonin receptorai. Az őseinek sem volt rá szükségük északon, ezért kiszelektálódott a génkészletéből.

Ez addig nem gond, míg északon marad, amihez az evolúció révén alkalmazkodott. De ha délre megy, és tartósan ott is marad, akkor hátrány fogja érni. Nekem például fehér a bőröm, és ha azon morfondírozok, hogy hová is lenne érdemes költöznöm, akkor semmi esetre sem délre, az egyenlítő környékére kellene terveznem, hanem vagy maradnom kellene a mérsékelt égövön, vagy egyenesen északot kellene megcéloznom, ha azt is figyelembe akarom venni, hogy a génállományom milyen körülményekhez adaptálódott már eleve.

Az öröklésben nincs olyan, hogy jó, vagy rossz, hanem az van, hogy MIHEZ KÉPEST?

És mi van akkor, ha én, mint ember, beleszólok a génállományom terveibe és leköltözöm a subszaharai Afrikába?

Mi az erősebb? Az ész vagy a gén?

A tudatosság kérdése

A tudatosság, és az ember észbeli képességeinek a génekkel kapcsolatos együttműködési vagy ellenállási hajlandóságát külön tárgyalta Dawkins. A tudatosságot Dawkins úgy fogalmazta meg, hogy az evolúciónak az a csúcspontja, amikor az ember képessé válik mégiscsak az anyatermészet ellenében dolgozni. De ne képzeljük azt, hogy mi, emberek, okosabbak lehetünk az anyatermészetnél hosszútávon. Borzalmas belegondolni, de például a modern orvostudomány, ami az egészen koraszülött pindúrokat is életben tudja tartani, az evolúciósan sokkal inkább instabil stratégia az emberiség számára, mintsem stabil lehetne. De érző lélekkel mégis hogyan gondolhatnánk másképp? Igen is, mindenkit meg kell menteni, akit meg lehet menteni! Bármi áron!

De közben ne feledjük el a tényt: attól, amitől mi éppen többnek, jobbnak, okosabbnak és szebbnek érezzük magunkat, az lehet, hogy éppen az egész emberiség romlásába vezet.

A gén sokkal erősebb, mint mi vagyunk. Csak mi emberöltőnyi léptékben számolunk maximum – a történelem segítségével évszázadokban, évezredekben gondolkodunk –, a gén meg évtízmilliókkal dolgozik.

Dawkins azért nevezte önző génnek a gént, mert ez jó analógia annak érzékeltetésére, hogy a gént semmi más nem érdekli, csak saját maga túlélése. Önző a végletekig. Minden gén. Még a rossz gének is. Meg a jók is. Mindegyik. A gének egymással is harcban állnak, és küzdenek a szűkös erőforrásokért, azért, hogy a testben ők legyenek a főkolomposok.

Nemrégiben egy nagyon érdekes kísérletről számolt be a NASA. Egy-két évvel ezelőtt felküldtek egy olyan asztronautát az űrbe, aki egy egypetéjű ikerpár egyik tagja volt. Ikertestvére lenn maradt a Földön – szintén NASA munkatársként –, és őket párhuzamosan, de két külön „világban” vizsgálták folyamatosan.

Az derült ki a kísérletből, hogy az űrbe felküldött testvérpárnak egyrészt teljesen megőrült az immunrendszere a Földön maradt ikerhez képest, másrészt – és most jön a lényeg – bekapcsoltak olyan génjei, amik a Földön maradt tesónál nem (és nála sem voltak aktívak korábban).

Kiemelem a lényeget: gének kapcsoltak be a testében. Olyan gének, amik azt szolgálták, hogy a radikálisan megváltozott körülményeket minél nagyobb eséllyel túlélje.

Több hónapot töltött az űrben, és a Földre való visszatérése után 9-10 hónappal még mindig azzal küzdött, hogy a bekapcsolt extra gének még mindig nem tértek magukhoz a sokkból, és még mindig nem akarták elhinni, hogy már a biztonságos sárgolyón éli tovább az életét, ezért a szervezete extrém túlélő módban maradt továbbra is.

Ez annyira új infó, hogy egyrészt sokáig nem is publikálták, másrészt a tudósok is csak pislognak, mint pocok a lisztben, hogy hát ezt meg hogy? Tényleg képes erre az emberi szervezet? És jó az nekünk, hogy ide-oda váltogatjuk a radikális élethelyzeteket? Mindenesetre arra jutottak, hogy például katasztrófák túlélőire jobban oda kell figyelni mostantól kezdve, mert valószínűleg náluk is bekapcsolnak olyan gének, amik majd csak hónapok vagy akár évek múlva vonulnak vissza –miközben extrém módon fogyasztják a szervezet erőforrásait.

De mi köze ennek a céghez?

Dawkins hosszasan fejtegeti és magyarázza, hogy az önzőség nem bűn, sőt, csakis ez lehet a túlélés eszköze. Aki nem önző, az elpusztul és pont van a mondat végén.

Mint élő, illetve élettel teli szervezet, a cég is akkor tud a leginkább érvényesülni, ha önző.

Egy cégen még inkább könnyű modellezni, hogy mennyire fontos az önzőség, hiszen céget nem azért hozunk létre, hogy jótékonykodjunk másokkal, hogy a konkurensek érdekeit szolgáljuk, vagy hogy évmilliókban gondolkodjunk. Mégis megtörténik, hogy nem vagyunk tudatosak abban, hogy döntéseinkkel evolúciósan instabil stratégiát folytatunk, ahelyett, hogy stabilak akarnánk lenni.

A fő különbség az élő szervezetek evolúciója és a cég evolúciója között, hogy az élő szervezetek evolúciója évmilliókra szól, míg a cég evolúciója maximum évtizedekre.

Sokkal könnyebb dolgunk van, ha a cég túlélését akarjuk szolgálni, mint a saját fajunk túlélésével.

Hogy hogyan kell ezt a gyakorlatban elképzelni, arról a következő alkalommal lesz szó.

Addig is gondolkodj minden döntésednél azon, hogy evolúciósan stabil, vagy éppenséggel instabil stratégiát folytatsz-e éppen… Egyelőre csak a megérzéseid alapján vizsgáld a döntéseidet, a tudatosságot ebben majd a következő hetekben fejlesztjük.

Vidi Rita

Posted on: 2020-11-30, by : Vidi Rita