Kulcsszó halmozása a szövegben – működik még a régi trükk?

Kulcsszó

Annak idején, mikor a Google elindult világhódító útjára, és vele együtt megszületett a keresőoptimalizálás intézménye és új iparága is, dugig volt az internet olyan oldalakkal, ahol a kulcsszavak voltak csak felsorolva, és ez által már kiváló helyezést tudtak elérni.

Aztán a Google egyre finomította indexelési- és találati lista összeállítási algoritmusait, és többszörösen is kinyilvánította, hogy a kulcsszavak egymásra hajigálásával nem lehet jó eredményeket elérni. Nem a kulcsszó a lényeg – mondták –, hanem a minőségi tartalom, meg a felhasználó elégedettsége. Hiába pakolod egymásra a kulcsszavakat – érveltek –, ha a felhasználók számára ez rontja az élményt (például az olvasás élményét), akkor el fognak kattintani és ezt bizony rossz pontként értelmezi majd a Google.

Elindult tehát az olyan szövegek gyártása, amik valóban hasznos tartalommal bírtak a látogatók számára, informatívak és olvasmányosak voltak.

De mindig, mindenkiben ott bujkált a kisördög: Vajon ha többször használom az éppen optimalizálni kívánt kulcsszavamat, mint mondjuk a konkurens, akkor az jobb vagy rosszabb eredményeket fog nekem jelenteni?

Bár a keresőoptimalizálás világában már közel 20 év telt el, ez a kérdés ma is aktuális, és szinte az összes szakértő egyetért abban, hogy nem érdemes manipulálni a kulcsszavak számát, mert a Google ennél sokkal okosabb.

Nos, hoztam néhány bizonyítékot arra nézve, hogy a Google vagy nem olyan okos mégsem, vagy nem mondja el a teljes igazságot arról – egyébként ez jó szokása már az indulása óta, hogy a teljes igazságot kb. soha semmiről nem mondják el –, hogy mennyire számít a kulcsszavak száma.

Az alábbi kutatásom bebizonyítja, hogy nagyon is számít a találati lista jó pozícióinál és magánál a sorrendnél is a kulcsszavak száma.

A példa kedvéért három kulcsszót/kifejezést vizsgáltam meg, és kigyűjtöttem, hogy az adott linken hányszor szerepel az a kulcsszó, amire kerestem – és amire kiadta a linket a találati listán a Google.

Kulcsszó mennyiség kutatás eredmények

 

Marketing

https://hu.wikipedia.org/wiki/Marketing 83 kulcsszó említés

https://www.matebalazs.hu/marketing-definicioja.html 99 kulcsszó említés

https://7blog.hu/marketing-alapismeretek/ 74 kulcsszó említés

https://marketing21.hu/2016/12/30/mit-jelent-marketing-2/ 64 kulcsszó említés

https://www.sikermarketing.hu/marketing-fogalma-marketing-szakteruletek/ 126 kulcsszó említés

https://thepitch.hu/online-marketing-konyvek/ 31 kulcsszó említés

https://kreativkontroll.hu/marketing/mi-az-a-marketing-29-definicio/ 64 kulcsszó említés

https://hdmarketing.hu/full-marketing/ 32 kulcsszó említés

https://www.marketingprofesszorok.hu/ 71 kulcsszó említés

Kapszulás kávéfőző

https://www.mediamarkt.hu/hu/category/_kapszul%C3%A1s-%C3%A9s-podos-k%C3%A1v%C3%A9f%C5%91z%C5%91-504758.html 32 kulcsszó említés

https://www.arukereso.hu/kavefozo-c3174/kapszulas-kavefozo/ 34 kulcsszó említés

https://euronics.hu/termekek/haztartasi-kisgepek/kavefozo/kavefozo/kapszulas-kavefozo/c/284 46 kulcsszó említés

https://www.alza.hu/kapszulas-kavefozok/18850472.htm 29 kulcsszó említés

https://www.emag.hu/search/kapszul%C3%A1s+k%C3%A1v%C3%A9f%C5%91z%C5%91 23 kulcsszó említés

https://edigital.hu/haztartas-otthon-lampa/konyhai-gepek/kavefozo/kapszulas-podos-kavefozo-c28216 28 kulcsszó említés

https://www.mall.hu/kapszulas-presszokavefozo 46 kulcsszó említés

https://www.startlap.hu/vasarlas/az-5-legjobb-kapszulas-kavegep-30-ezer-forint-alatt/ 2 kulcsszó említés

SEO

https://thepitch.hu/keresooptimalizalas/ 55 kulcsszó említés

https://hu.wikipedia.org/wiki/Keres%C5%91optimaliz%C3%A1l%C3%A1s 51 kulcsszó említés

https://webshark.hu/gyik/mi-seo-jelentese/ 127 kulcsszó említés

https://www.matebalazs.hu/seo.html 50 kulcsszó említés

https://support.google.com/webmasters/answer/7451184?hl=hu 12 kulcsszó említés

http://honlaprafel.hu/keresooptimalizalas/mi-a-keresooptimalizalas/ 34 kulcsszó említés

https://www.usernet.hu/blog/seo-kontra-sem-mi-a-kulonbseg-koztuk 27 kulcsszó említés

https://seozseni.hu/ 85 kulcsszó említés

http://ite.hu/ 32 kulcsszó említés

https://seonavigator.hu/keresooptimalizalas/ 77 kulcsszó említés

Konklúzió a kulcsszó-sűrűségről

Óriási a jelentősége annak, hogy hányszor és milyen módon szerepel az optimalizálni kívánt kulcsszó a szövegben és az oldalon.

  • Fontos, hogy szerepeljen az URL-ben.
  • Fontos, hogy szerepeljen címben (H1 kiemelés).
  • Fontos, hogy szerepeljen alcímben (H2 kiemelés).
  • Szerepeljen, ha lehetséges az oldalsávban más cikkek ajánlójában, címkéknél, kategóriáknál, stb.
  • Fontos, hogy képek alt- és title tag-jei, de akár még a képek nevei is tartalmazzák a kulcsszavunkat (ezt nem látja a böngésző kereső, de a Google robot igen).
  • Fontos, hogy szerepeljen a szöveg gerincében, magában az alap tartalomban mindig, amikor csak lehet. Ebben az esetben a szóismétlés egyenesen előny.

Ha csak az alapvető lehetőségeket használjuk ki, akkor egy átlagos, 4-5szöri kulcsszó említést minimum el tudunk érni. De látjuk, hogy az első oldalra ez édeskevés, ennyi maximum arra elég, hogy a Google hajlandó legyen beindexelni erre a kulcsszóra az oldalunkat. Hogy kiteszi-e valaha jó helyre a találati listára 4-5 kulcsszóval, az körülbelül esélytelen. 100. helyre jó lehet egy óvatos kulcsszóhasználat.

Természetesen más összetevők is kellenek a sikerhez: ahogy láthatjuk, vannak oldalak, amik 55 említéssel elsők, és vannak, amik ugyanazon a területen 100 fölötti említéssel is „csak” harmadikok. Ötszáz féle összetevő is létezhet az indexelésnél és a rangsorolásnál – az is számít, ki keres, ez a nekem összeállított találati lista éppen, hiszen én indítottam a keresést, nálad más is lehet a találati lista -, de ha egy jó oldalon kevésszer szerepel a szó, akkor látjuk, hogy az esélyei nem lesznek túl jók, mert a releváns konkurensek ellenben nagyon erősek is lehetnek.

Hogyan lehet megnézni, hogy hányszor szerepel egy kulcsszó egy adott linken?

Fontos lehet számodra is, hogy először leellenőrizd, majd összehasonlítsd a saját oldalaid kulcsszómennyiségét mondjuk egy konkurens oldalának tartalmával.

Ehhez semmi mást nem kell tenned, mint megnyitnod a vizsgált tartalom linkjét (URL-t, de kezdheted a főoldalon is), és a Control+F billentyűkombinációt megnyomni. Ekkor kijön egy kis keresőmező, oda beírod a kérdéses kulcsszót, és a mezőben látod, hogy összesen hányszor van említve az oldalon a konkrét szó, amire keresel.

Ha azt látod, hogy a konkurensednél sokkal többször szerepel a kulcsszó, és jobb helyen is áll a keresőben, akkor a keresőoptimalizálási tevékenységed megújítását kezdheted azzal, hogy eléred azt a szintet, ahol ő van.

„De nem lesz olvashatatlan a szöveg, ha 88-szor szerepel benne egy kulcsszó?”

Nézd végig a linkeket fentebb! Olvashatatlanok azok a szövegek, amiket kigyűjtöttem?

Nem.

Abszolút olvasmányosak, érdekesek, lényegre törőek és relevánsak. Többségük persze nagyon hosszú.

De 3000 leütésben (450-500 szóban) valóban nem szerepelhet százszor egyetlen kulcsszó, ehhez a mennyiséghez bizony hosszú szövegek kellenek. És nemcsak azok: olyasfajta rendszerszemlélet, ami túlmutat azon, hogy csont nélkül elhisszük, amit a Google mond. A Google sosem fogja elmondani nekünk a teljes igazat, nekünk kell okosabbnak lennünk.

Vidi Rita

Utóirat: ezen a linken a tervek szerint minimum 44-szer szerepel a „kulcsszó” kulcsszó (de egyébként többször, mert a kódban látható, hogy a meta adatokban is megjelenik a kifejezés).

Utóirat2: „Nem fog ezért büntetni a Google?” – merült fel a kérdés néhányakban. Büntetni biztosan nem büntet ilyesmiért. A legrosszabb, ami előfordulhat, az az, hogy például ennek a cikknek az előállítására fordított 40 percem nem hoz majd semmilyen eredményt: senki nem olvassa, senki nem nézi, és a Google is magasról tojik rá.  A legjobb meg tudjuk mi: előrébb jutás a ranglistán. Majd kiderül. A keresőoptimalizálás nem gyorsvonat :).

Posted on: 2019-10-28, by :