Online Marketing Alapok 7. – A tartalom a király?

Online Marketing Alapok tanfolyam 7. rész

Content is King! – ivódott bele minden internet marketinges agyába a web2.0 kirobbanása, tehát 2004 környékén. Pedig a kifejezés 1996-ban született egy esszé formájában, méghozzá Bill Gates, Microsoft-látnok tollából, akiről azóta persze már tudjuk azt is, hogy számtalanszor lett a világ leggazdagabb embere – de akkoriban a nevét tényleg csak pár geek ismerte Magyarországon is. (Szidalmak formájában volt leginkább emlegetve.)

Gates azt mondta még 1996-ban, hogy fordulat előtt áll a kiadói és hírszolgáltatói piac, és az addig önkéntesen tartalmat létrehozó emberek mellé ideje lesz a nyomtatott és fizikailag kézzel fogható kiadványokban hívő kiadóknak végre a saját tartalommunkásaikat is összekötni az internettel. Igaza volt.  Vagyis igaza lett.

A kiadók hitték vagy nem hitték amit mond, eredményül elég nagy arányban megcselekedték.

Sorra születtek a hírportálok, tematikus portálok, és olyan színvonalra emelkedett az internetes tartalom, amiről csak kevesek mertek álmodni. A nyomtatott sajtó elkezdett nagyon gyorsan haldokolni. 100 éves lapok adták be a kulcsot, mert a tulajdonosaik sem voltak éppenséggel fiatalok. Bár az Internet bárki számára elérhető üzletileg is, akkoriban nem lapult még mindenki zsebében szuperszámítógép és vele Internet, így a begyöpösödött gondolkodók lehúzhatták a rolót, mert nem tudtak előre gondolkodni. Volt pánik rendesen, és ugyebár a következő brigád, akik sipítoztak a profitjukért, a zenei és filmkiadók voltak.

A dotcom lufi után, a web2.0 érkezésével újra értelmet nyertek Gates szavai: a tartalom a király.

Semmi másra nincs szükséged, ha pénzt akarsz a netből, mint jó tartalomra, és máris király leszel te is!

Olyan szépen hangzik! Adj minőséget és a nép tódulni fog!

Adj értéket, és értékelni fogják!

Adj sokat, többet, mint várnak, és lábad elé borul az Internet népe!

Igen ám, de kiderült, hogy a Mónika-show szintű tartalmakra sokkal többen kíváncsiak, mint bárki várta volna, és manapság a Mónika-show-t nem hivatalos szolgáltatóknál keresik az emberek, hanem a szomszéd posztjaiban, a kolléga kirohanásaiban, az unokatesó nyilvános elmélkedésében, és persze a Mónika-show ott van minden lájkban, szivecskében és dühös emojiban.

Kenyér és cirkusz kell a népnek – tanultuk történelemórán a Római Birodalom felemelkedése és bukása kapcsán, és most ezt látjuk az Interneten is. Tarolnak a receptek és a balhék. Tragédiák. Sérülések. Halál. Néha érdekes a születés is, de csak pillanatokig.

Tételezzük fel, hogy az online világba frissen becsatlakozni akaró vállalkozás vagy, és utánanézel annak, hogy mi is ez a „tartalom a király!” elv. Látod, hogy a tömegigényeket kiszolgáló tartalmak mindent visznek. Legyen szó bármiről, ha az széles rétegeket képes megszólítani, akkor tiéd a világ.

Oké, de te cserepes lemezeket forgalmazol. Recepteket kellene közreadnod? Vagy tragédiákat? Eldöntöd, hogy NEM.
Te értéket adsz.

És mit látsz?

Hogy azt senki nem látja. Senkit nem érdekel. Az a két látogatód, aki volt a múlt héten, az a konkurenciád volt, akik megnézték, hogy még mindig kínlódsz-e.

De felvillant a fény az alagút végén, mert megjelentek az influencerek a világban! Halleluja! – gondolhatnánk, de mielőtt örvendeni kezdenénk, álljunk meg egy kicsit.

Kik is ők? Az influencerek olyan véleményvezérnek kamuzott netcelebek, akik napi 24 órában szolgáltatják a cirkusz különböző válfajait a neten, és ezzel óriási követőtáborra tesznek szert.

Ők az Internet Mónika-showja, természetesen igencsak szórványos minőségben. Többnyire vannak olyan jó fejek, hogy amikor éppen szeretnéd kihasználni az ő ismertségüket, és meg akarsz jelenni a követőik előtt, akkor kegyesen kipróbálják a termékedet, és elmélkednek róla egy sort, még az is előfordulhat, hogy ajánlják azt.

Ismered azt a mondást, hogy „aki korpa közé keveredik azt megeszik a disznók”?

Nos, ez történik, ha rossz influencert választasz.

Néhány éve menő csak ez a dolog, de már látszanak a hátulütői.

– A követők baromira nem tolerálják, ha más a műsor, mint amit ők megszoktak.

– Dugig van a világ influencerekkel, és már egyénileg alig van erejük. Ha sminkcuccokat forgalmazol mégis melyik önsminkelő lányt válaszd influencernek? És miért pont AZT? Hogyan illeszkedik az ő arca és munkássága a te üzleti céljaidhoz?

– Egyre több szolgáltató csalódik az influencerekkel való együttműködésben, vagy utólag bánják azt meg. Például egyre több szállodából kitiltják az ingyenélő, publicitásért minden extra és all inclusive ellátmányra igényt tartó influencereket, akik egész nap szelfiznek ugyan a hotelből, de ennek üzleti eredménye nem lesz. Továbbá, ha a netcelebecskére véletlenül megharagszik az Internet népe majd valamiért a későbbiek folyamán – márpedig ez gyakran megesik, hiszen ők mindig a határokon táncolnak azért, hogy felkeltsék a figyelmet – akkor az nagyon rossz fényt fog vetni a vele reklámoztató cégre is. És akkor nemcsak, hogy pluszt nem termeltek neked, de még veszteséget is hozhatnak a nyakadra.

– Iszonyatosan drágák annak ellenére, hogy üzletileg semmilyen eredményt nem könyvelhetsz el általuk.

„De hát nem lehetne ezt jól csinálni?” – kérdezhetnéd. Dehogynem! Ezer influencer oldalán hirdethetsz egyidejűleg a Google Ads rendszerében a display hirdetések révén, és egyik influencer tevékenységéhez sem kell a nevedet, a márkaismertségedet adnod.

Az influencerek leáldozóban vannak, mert a márkád arcai nem lehetnek, az a tartalom pedig, amit ők közvetítenek silány, értéktelen, pillanatnyi élményt nyújtó. Épeszű vállalkozás nem akar ilyenekkel boltolni. Ja, és ma téged reklámoz, holnap meg a konkurensedet. Hát hurrá!

Szóval mi a bánatot kezdjen az ember, ha igen is, a valódi értéket közvetítő, minden hozzákapcsolt frinc-franc nélkül érvényes és igaz tartalmakat akar publikálni, de tart tőle, hogy nem lesz elég nagy közönsége ahhoz, hogy ebből megéljen?

Mivel ez egy online marketingről szóló tanfolyam, gyorsan rávághatnánk a kérdésre azt válaszul, hogy hát nyilván az online marketing a megoldás.

De mi is az online marketing? Idézzük csak fel!

Az online marketing a tömegek terelésének eszköze.

Eszköz.

Egy kalapács a szekrényben.

Sokmindenre jó az is, de nem ez a LÉNYEG.

A lényeg az ember és az ember céljai. Az út és az utazás.

Ezért nem a tartalom a király. Nem is az online marketing a király. Hanem a STRATÉGIA a király.

A stratégia úgy is lehet király, hogy nem is tudod, hogy van-e stratégiád. Te csak teszed, amit szoktál, próbálsz előre gondolkodni, hol így igazítod a dolgaidat, hol úgy, aztán ezekből próbálsz egy rendszert megalkotni magadnak.

A rendszerre azért van igénye az embernek, mert ezek gondolati sémák, és ezek a sémák megóvnak attól, hogy minden reggel úgy kelljen kezdened a napodat, mint az 50 első randi című film főhősnőjének. https://www.imdb.com/title/tt0343660/

Először azért van szükségünk valamiféle rendszerre, hogy ne kelljen minden nap elején feltalálnunk a meleg vizet. Megyünk az előző napi rutin alapján, aztán ha szükséges, majd korrigálunk.

Célokat tűzünk ki, tervezünk, megvalósítjuk, elemezzük az eredményeket, aztán finomhangolunk, vagy hagyjuk az egészet a francba.

Ez a stratégia alapja. Ha van egy ilyen szempontrendszered, mint például, hogy „mindig figyelembe veszem a marketinggel kapcsolatos döntéseimnél az üzleti céljaimat”, akkor az már betonba ágyazott szilárdságú stratégia.

Ha emellett még az a gondolat is ott van a fejedben, hogy „soha nem hagyom magam elcsábítani a Mónika-show színvonalú csatornák által”, akkor az már gránit szilárdságú stratégia.

Ennyi elég! Már ennyi elvihet az elképesztő sikerekhez, ez a pár gondolat!

De a legtöbb helyen ez sincs meg. Nincsenek világos célok, nincsenek tervek, nincs kellő objektivitás és szembenézés például az elhibázott lépésekkel.

Semmi nincs, csak rohangászás az egyik marketingcsatornától a másikig. Egyiknek sincs értelme abban az összefüggésben, de mások is azokat preferálják, tehát akkor csak jó lehet!

Ha a marketingcsatornák közti ide-oda botladozás közben legalább annyi gondolat lenne, hogy „na, most akkor szépen sorban kipróbálunk mindent”, már az egy nagy előny lenne a versenypiacon. De ezek sincsenek.

A tartalom király. De nem A király önmagában, mert stratégia nélkül az sem ér semmit sem. Reklám helye: Tartalomstratégia 5 perc alatt című könyvem. Ha nincs meg, vedd meg, ha megvan, olvasd el. Újra és újra és újra, míg rá nem érzel a lényegre.

Mi a legfontosabb tanácsom a tartalommal kapcsolatban az online marketing szempontjából?

Nagyon egyszerű a válasz, talán már te is sejted:

a KULCSSZÓ.

Mind a felhasználók szempontjából, mind a SEO szempontjából, mind a SEM szempontjából elsődleges a kulcsszó kiválasztása.
A felhasználók kulcsszavakra keresnek. A közösségi médiában is kulcskifejezések ragadják meg a figyelmüket. Egy fogyókúrán gondolkodó embert azonnal megszólít az a cím, hogy:

50 fogyókúrás tipp,

de nem szólítja meg a következő:

50 autószerelési tipp

Pedig a trükk látszólag az 50, meg a tipp szavakban van. De ez nem igaz, mert a trükk abban van, hogy aki fogyókúrán töri az agyát, már kutatja a fejében a saját tudományát és ezzel kapcsolatos emlékeit, saját mémjeit, és már lehet, hogy elkezd megfogalmazódni benne a gondolat, hogy érdemes lenne erre rákeresni a Google-ben, vagy megkérdezni az ismerősöket a Facebookon, hogy ők hogy fogytak le… És akkor, ez a cím, hogy 50 fogyókúrás tipp, ez varázserejű SZÁMÁRA.

Kulcsszó: fogyókúra.

Lehet ezt még variálni is: 50 diéta tipp, 50 fogyi tipp, 50 tipp lefogyáshoz, 50 tipp a karcsúságért, és így tovább.

Mindegyik jó lehet, de az is előfordulhat, hogy nem lesz jó ezek közül egyik sem, hanem majd egy sokadik verzió lesz a legeslegjobb, legtöbb embert érdeklő.

Mindig az a kérdés, hogy vajon hogyan keresnének erre rá az emberek?

Nemrég egy ügyfelemnek kulcsszavakra volt szüksége a keresőoptimalizálási folyamat megtervezéséhez. Kikutattuk a szavakat, de nem találtunk semmi olyasmit, amire ne lenne elképesztően irtózatosan nagy a verseny. A long tail szavak pedig nagyon messzire vittek a lényegtől, mert ők egy teljesen új találmánnyal előálló kis startup, egy innováció. Nyilván lesz majd display hirdetésük is, de a keresőoptimalizálásban is előre akarnak lépni, illetve meg akarják alapozni a jövőjüket.

Mivel a digitális kutatásnak nem lett olyan nagyon nagy átütő eredménye, azért azt javasoltam az ügyfélnek, hogy mivel magát a terméket ők személyesen adják el – a weboldalon ingyenes auditot lehet kérniük a potenciális ügyfeleknek –, ezért legyen oly kedves és a következő hónapokban vegye fel a hangot, vagy jegyzetelje szorgalmasan, ahogyan az ügyfelei a saját, olyan problémájukról beszélnek, amikre majd ők adják a megoldást!

Hát az a döbbenet, ami érezhető volt az ügyfélen! Hát persze! Hiszen az ügyfelek mindig elmondják, mi a kínjuk! És ahogyan elmondják, nyilván úgy is keresnének rá! Lehet, hogy leegyszerűsítve megfogalmazva, nem 8 méteres körmondatokban, de a SZAVAK azok már KULCSSZAVAK lesznek!

Egy trükk kulcsszó kutatásra:

Keress rá a saját témád például szerinted legfontosabb kulcsszavára a Google-ben, és figyeld, hogy miket ajánl még fel a kereső magánál a keresőszó beírásnál, és alul, a találati lista alján!

 

Hát, erre szokták mondani, hogy innen szép nyerni 🙂 (Stratégia kapcsán túlnyomó részt csak játékokra keresnek az emberek).

Online Marketing Stratégia

 

Mi legyen az online marketing stratégiád?

Vajon mi lehet a te jól bevált megoldásrendszered?

Nos, ezt csak onnan fogod tudni, ha kipróbálod, hogy mi az, ami számodra működik és mi az, ami nem.

Ezeket a szempontokat kell végiggondolni, gyakorlatilag újra és újra és újra:

– Mik a legfontosabb üzleti céljaid a következő negyedévben, félévben, egy évben, 5 évben?

– Mi az üzleti modelled? Kiknek szolgáltatsz? Magánszemélyeknek? Vállalati ügyfeleknek? Tartalomfogyasztóknak? Esetleg csak létrehozol oldalakat majd eladod azokat?

– Hogyan szolgálod ki a vevőket? Online vagy offline? Hol helyezkedsz el az ellátási láncban? (Gyártó-nagykereskedő-kiskereskedő)

– Mit szeretnél, milyen hír terjedjen rólad vagy a cégedről a neten? Mi az a fő különlegességi tényező, amitől te több és jobb vagy, mint mások?

– Milyen ötleteid vannak, hogyan fogod a rövid és hosszú távú céljaidat elérni majd?

– Kik lesznek a kivitelezés kulcsszereplői és fő partnerei – tényleges emberekre gondolok. Ha csak te, az is jelenjen meg itt.

– Milyen csatornákat milyen súlyozottsággal akarsz használni?

– Mennyit alapozol a keresőkre?

– Mennyit más weboldalakra?

– Mennyit a közösségi médiára?

– Mennyit az email marketingre?

– Mennyit a helyi célzásra?

– És mennyit a mobil célzásra?

– Ki tudod-e aknázni több csatorna erejét is? Mert ha igen, az óriási reputációs előnyt fog jelenteni (Reputáció=hírnév).

– A több csatorna hogyan fogja szétaprózni az erődet?

– Mennyi pénzed van-lesz a marketingre? A bevétel milyen arányát szánod visszaforgatni a marketingre?

– Miket tudsz ingyen is megcsinálni? (Pl. regisztráció a Google cégembe, de akár más, hasonló cégkeresőkbe is).

Minél több mindent gondolsz végig és ÍRSZ le magadnak, annál profibb lesz a terved.

Visszanézve a 8-10 évvel ezelőtti terveimet, hát kacagni lehet rajtuk. Valahogy mindig a világmegváltást helyeztem a fókuszomba úgy, hogy közvetlenül segítek másoknak, ők meg majd másoknak, és a végén mindenki segít mindenkinek. Világmegváltást terveztem egyetlen könyvvel, és egyetlen magazinnal – ez utóbbi volt a Minerva Capitoliuma, az előbbi meg a Hogyan váltsuk valóra vágyainkat. Azóta még öt könyvet írtam, nem tudom már papíron sem megszámolni, hogy hány különböző képzést tartottam, és mennyi társadalmi szerepet és önkéntes munkát vállaltam magamra.
Mindig is tele voltam újdonságokkal, innovációkkal, kreativitással, és mindig sokat adtam arra, hogy őszinte és értékteremtő legyek, és mindig kiakadtam azon, hogy azok láthatóan sikeresebbnek tűnnek, akik simán a szemedbe hazudnak, vagy töredéknyit sem értenek a dolgokhoz, mint én.

De ezeken túl kell lépni. Az életemért és az eredményeimért minden nap hálás vagyok. Pontosan azért, mert az elmúlt 11 évben soha, egyetlen napra sem feledtem el a legfőbb személyes célomat: a lehető legtöbb időt, ha lehetséges, napi 24 órát tölteni a legszűkebb családom keretében, a férjemmel és a gyerekeimmel. És soha nem feledtem az üzleti céljaimat sem: olyan életszínvonal megteremtése a vállalkozásommal, ami teljes gondtalanságot biztosít. Minden másra ott van az Internet :). Tanulni, tanítani, szórakozni, játszani, fejlődni, beszélgetni, barátkozni, rejtélyeket nyomozni.

Mivel lehet lezárni egy ilyen gyorstalpaló alapképzést?

Nos, azzal, hogy messze nincs még itt a vége. Bár a kezdeti négy online marketing csatornát alig 7 nap alatt kibővítettük hatra – a helyi célzással és a mobilos célzással –, de az egyes csatornák mélységei, szépségei és bugyrai még megismerésre, és rengeteg részük megtapasztalásra vár.

De nekem nem célom, hogy arra tanítsak meg bárkit is, hogy hogyan ismeri ki magát a Google Analytics felületén – Mariann kérésere azért hamarosan készítek erről egy videót 🙂 -, vagy, hogy hogyan kell összeraknia egy kampányt (erről van már anyagom a Gravitáció). Bár a marketing legfőbb mániája az, hogy kampányokban gondolkodik, ezen a tanfolyamon szándékosan nem akartam senkiben kampányvakságot előidézni, mert az állandó, rutinszerűen, esetleg ciklikusan, és lehetőleg automatikusan működő megoldások adják meg a szabadságot.

Ezekkel lehet elérni, hogy passzívvá tegyük a folyamatainkat – miközben fontos, hogy ezeken a lehető legoptimálisabban mindig fejlesszünk is. Sosincs vége, és ha arra alapozzuk a tudást, hogy vannak kampányok, amikkel sok pénzt lehet keresni, akkor mindenki azokra cuppan rá, ahelyett, hogy az alapokat tenné végre tisztába.

Óriási hibát követtem el egyébként akkor, amikor ezt a tanfolyamot ilyen rövidre terveztem. De azért belefért, nem? Nagyon sok információ képzi az online marketing alapját, de azért ezeket egy egyébként is nethasználó ember egy hét alatt végig tud venni, és el tudja ezeket helyezni a saját fejében, a saját mém-birodalmában.

Ennek az anyagnak a folytatása az Online Marketing Tanácsadó képzés lesz majd, az összes csatorna mélységeit, bugyrait és szépségeit feltérképezve, méghozzá azért, hogy végre valóban a szakmát értő online marketing szakértőkkel – vagyis VELETEK – legyen tele a magyar Internet – még akkor is, ha tanácsot csak magadnak adsz majd. A tudás akkor válik valódi tudássá, ha az információt már annyira ismered, hogy nemcsak használni tudod, de át is tudod adni másoknak. Ez nekem mániám – mondhatjuk így is, de szeretem sokkal inkább küldetésnek nevezni.

Az nem egy hetes lesz, azt megígérem :).

Mi legyen a következő teendőd most, hogy az anyag végére értünk.

Kezdd elölről!

Jegyzetelj újra, rajzolj, tervezz, álmodozz!
Nincsenek előtted határok, de te magadat le tudod korlátozni, ha  nincs az újdonságnak mire épülnie.

Ha feszít egy kérdés, ha rövidnek érzed egy-egy témakör tálalását, vagy még részleteket szeretnél  megtudni, kérdezz bátran.

Innen folytatjuk az Online Marketing Tanácsadó képzésen,  a tervek szerint 2018. október-novemberben.

Összefoglalva:

Nem a tartalom a király, de király tartalmakra van szükség. A stratégia a király, még akkor is király lehetsz a stratégia által, ha nem is tudod megfogalmazni, hogy mi a stratégiád.

Jó munkát kívánok szeretettel,

Vidi Rita

Posted on: 2020-07-09, by :