Miért beszélünk ennyit stratégiákról? Miért bonyolódunk bele ilyen mélyen a stabilitás és instabilitás témájába? Miért tárgyaljuk a cég részéről az önzőség fontosságát? Hát nem lenne elég csak éppen eleget foglalkozni a vevőszerzés praktikáival? Hát nem lenne elég csak a marketingesek káprázatosnak tűnő eredményeivel – értsd: 128%-os növekedést értünk el, mikor átírtunk egy szót a címsorban! Csináld utánunk! – elfednünk a mélyben húzódó mechanizmusokat, és örülnünk annak, hogy van eszközünk, hogy egyről kettőre növeljük a vásárlóink számát? Olyan könnyű lenne csak a könnyű dolgokkal foglalkozni. Olyan könnyű lenne csak a pénzt számolgatni. Olyan végtelenül könnyű lenne a tengerpartról egy koktélt kortyolgatva a felfutási görbékben gyönyörködni... Mindenkinek vannak olyan álmai, hogy a kemény munka után majd jön az édes pihenés, de gyengébb pillanatainkban olyasmire is vágyunk, hogy kemény munka NÉLKÜL is legyen már meg az az édes pihenés, ha lehetséges! Mindenkinek mások a céljai, mások a prioritásai és mások az eszközeik összessége is, mint ahogy az erőforrásaik is különböznek. De a hibák, amiket el lehet követni, és amikkel a céget fejlődő és virágzó helyett önpusztító üzemmódba lehet kapcsolni, mondhatni, tipikusak. Hogy miért egyenesen önpusztítás egy olyan döntés, ami a virágzás és fejlődés ellenében hat? Miért nem lehet egyszerűen csak stagnálást előidéző esemény…

Az eddigiekhez képest milyen feladatai vannak a mémekkel egy piacvezetőnek? Illetve mik a feladatok akkor, amikor még csak úton vagyunk a piacvezetőség felé, de már ki lehet jelenteni, hogy nagyon jó úton vagyunk? Ahogy előző héten is szó esett már róla, a piacépítésben kardinális kérdés, hogy milyen gyorsan tudod a lehető legnagyobb szeletet kihasítani magadnak... Ugyanis a piacot gyorsan, tehát látszólagos erővel a maga uralma alá hajtó vállalkozások előtt mindenki meghajol. Nemcsak a piac résztvevői, hanem a piacon túli cégek, szervezetek, emberek, hivatalok. Emlékezz csak vissza amikor annak idején az OLX és a Jófogás csatározásának lehettünk tanúi. Egyszer csak megjelent az országban két iszonyatosan eltökélt apróhirdető oldal, és olyan háborút indítottak a felhasználókért, amire korábban nem láthattunk precedenst. Akkoriban egy webmester fórum tagja voltam, ahol  – emlékszem –, a tagok nagyon örültek annak, hogy megjelentek ezek a nagy szereplők, mert többeknek volt apróhirdetési oldaluk, és hát nem igazán tudtak velük növekedést elérni, mert a Vatera minden ügyfelet elvitt. A lelkes apróhirdetési-weboldal tulajdonosok azt hitték, hogy a két nagy csatározásából majd ők is felcsipegethetik a lehulló morzsákat. Én nem hittem ebben. Ugyanis ezek a lelkes weboldal tulajdonosok nem látták a mögöttes folyamatokat, meg azt, hogy mekkora költségvetéssel dolgozott ez a két…

Most, hogy már túl vagyunk két elméleti alapozón - itt és itt -, amikor is tisztáztuk, hogy mik az evolúciósan stabil és instabil stratégiák, milyen lehet galambnak és héjának lenni egy-egy piaci szituációban, továbbá a mémek beépíthetőségéről is tettünk már említést, most már kanyarodjunk rá arra, hogy hogyan használhatod a mémeket a piacépítésben. Következő alkalommal arról lesz szó, hogy hogyan használhatod a mémeket a piacvezetésben – mert a két tevékenység, az építés és a vezetés nem ugyanazok, de hát itt köztünk ezt már mindenki tudja szerintem :). Mi a mém? A mém-elméletet az általam már sokat emlegetett Richard Dawkins találta fel, Az önző gén című könyvében egy külön, lezáró fejezetet szánva a témának. A mém elméletre azért volt szükség, mert az örökítés és a gén túlélésének témájához kapcsolódva minduntalan felmerült a kérdés, hogy hogyan adhatjuk át a tudást az utókornak? Hogyan örökítheti át egy szülő a saját élettapasztalatait a gyerekeinek? Átörökítjük a szemünket, orrunkat, kognitív képességeinket, de azt, hogy a forró vasaló talpához nem szerencsés kézzel nyúlkálni, azt meg kell tanítanunk a gyerekünknek, ő nem fog ezzel a tudással születni, mi hiába égettük már meg korábban magunkat vasalás közben. A mém-elmélet azt mondja, hogy azt a rengeteg mindent, amit életed…