Miért beszélünk ennyit stratégiákról? Miért bonyolódunk bele ilyen mélyen a stabilitás és instabilitás témájába? Miért tárgyaljuk a cég részéről az önzőség fontosságát? Hát nem lenne elég csak éppen eleget foglalkozni a vevőszerzés praktikáival? Hát nem lenne elég csak a marketingesek káprázatosnak tűnő eredményeivel – értsd: 128%-os növekedést értünk el, mikor átírtunk egy szót a címsorban! Csináld utánunk! – elfednünk a mélyben húzódó mechanizmusokat, és örülnünk annak, hogy van eszközünk, hogy egyről kettőre növeljük a vásárlóink számát? Olyan könnyű lenne csak a könnyű dolgokkal foglalkozni. Olyan könnyű lenne csak a pénzt számolgatni. Olyan végtelenül könnyű lenne a tengerpartról egy koktélt kortyolgatva a felfutási görbékben gyönyörködni... Mindenkinek vannak olyan álmai, hogy a kemény munka után majd jön az édes pihenés, de gyengébb pillanatainkban olyasmire is vágyunk, hogy kemény munka NÉLKÜL is legyen már meg az az édes pihenés, ha lehetséges! Mindenkinek mások a céljai, mások a prioritásai és mások az eszközeik összessége is, mint ahogy az erőforrásaik is különböznek. De a hibák, amiket el lehet követni, és amikkel a céget fejlődő és virágzó helyett önpusztító üzemmódba lehet kapcsolni, mondhatni, tipikusak. Hogy miért egyenesen önpusztítás egy olyan döntés, ami a virágzás és fejlődés ellenében hat? Miért nem lehet egyszerűen csak stagnálást előidéző esemény…