Címke: Webszövegírás árak
Webszövegírás árak eltérhetnek a hagyományos, nyomtatott sajtójú szövegírási áraktól. Ennek oka, hogy az online világban másképpen érdemes kommunikálni, ha el akarjuk érni a célunkat, mint a normál papíralapú világban.
Hogyan szokták számolni a szövegírás árakat?
Avagy: Miért leütésenként számoljuk a szövegírás árakat itt a RitArtnál? A szövegírás árakat sok féle módon lehet számolni, és ahhoz, hogy korrekt módon elmagyarázhassam, hogy mi miért a leütésenkénti árat használjuk, fel kell vázolnom a többi szövegírás-ár módozatot. Szövegírás árak szavak száma alapján Az eddigi tapasztalataink alapján azt kell mondanom, hogy az ügyfeleink fejében a leginkább a szavak száma maradt meg mérőszámként valami oknál fogva, még akkor is, ha előzőleg soha nem írattak mással szöveget. A szavak száma alapján történő javadalmazás ugyanakkor szerintünk nem korrekt, mert az is egy szó, hogy: „a”, meg az is egy szó, hogy „elkelkáposztástalanítottátok”, és hát már méretre is látszik, hogy az egyik leírása egy pillanat, a másiké meg huszonnyolcszor több (28 pillanat), ha nem számoljuk az extra odafigyelést, amit a helyesírási kihívások igényelnek a hosszabb szavaknál. Tehát szavak száma alapján nem lehet korrekt szövegírás árakat meghatározni, és azért nem, mert mint a szélsőséges példából is látszik, két szó között irtózatos különbségek lehetnek. Szövegírás árak oldalszám alapján Még a Minerva Capitoliuma hajnalán, 2010-ben, a legelső szám szerkesztésekor megtanultam, hogy az oldalszám sem jelent ám semmilyen biztosítékot arra, hogy a szöveg két oldalán álló legalább két ember ugyanarról a terjedelemről beszél, ugyanis egyrészt nem mindenki ugyanazt a…