Magázó szövegekben olykor elkerülhetetlen, hogy használjuk az ÖN névmást és különböző ragozott alakjait, mint ahogyan a tegező szövegekben is kénytelenek vagyunk alkalmazni a TE mindenféle módozatait. A te és az ön az ugyebár személyes névmás, de vannak még birtokos névmások, visszaható névmások, kölcsönös névmások, vonatkozó névmások, mutató névmások, határozatlan névmások, kérdő névmások és határozatlan névmások is. Te, téged, veled, neked, hozzád, tőled – ezek a példák is mutatják, hogy a megszemélyesítés és a névmások alkalmazása az igencsak változatos lehet egy szövegben, illeszkedve a mondanivaló céljához. A névmások más szófajok szavait helyettesítik. Személyes névmások tegező „üzemmódban”: én, te, ő, mi, ti, ők. Személyes névmások magázó „üzemmódban”: én, ön, ő, mi, önök, ők. A magázó módot azoknál a szövegeknél szokás alkalmazni, amik: a tiszteletadásnak ezt a hagyományosabb módját akarják eszközölni, mert a közlő eleve így döntött, hogy ezt fogja cselekedni (például internetes oldalunkon is dönthetünk úgy, hogy konzekvensen magázni fogjuk a közönséget) illetve a szöveg olvasója az idősebb korosztályhoz tartozik, és az ő esetükben megszokottabb a magázás, ezért a szöveg értelmezése számukra így eredményesebb, magázunk akkor is, ha olyasvalakihez szólunk írott szövegben, akit személyesen is magázunk, vagy magáznánk személyes találkozás esetén (például férfiak a nőket, fiatalabbak az idősebbeket, beosztottak a főnököt, stb.).…