5 keresőoptimalizálási hiba, amit szinte mindenki elkövet

5 keresőoptimalizálási hiba

Mindent és bármit lehet jól és rosszul is csinálni, így a keresőoptimalizálást is.

Sőt, ezt aztán nagyon sokan rosszul csinálják, hiszen ennél a témánál a „nemcsinálás” az egyik legalapvetőbb hiba. Továbbá alapvető hiba az is, ha stratégia nélkül kapunk ide-oda, de szerintem ezt én már annyiszor elmondtam kb. az összes anyagomban, hogy minden mögé rendszer szükséges, hogy ha álmodból felébresztelek, akkor azonnal mondod: Rita szerint a SEO-ban is a stratégia a legfontosabb!

Úgyhogy erre most külön nem pazarlunk pontot.

Most lássuk inkább azokat a hibákat, amiket azok követnek el, akik már kezdenek tudatosak lenni SEO témában, és csinálgatnak ezt-azt, de ezeket valami miatt mindig inkább rosszul sikerül kivitelezni, nem pedig jól.

5 tipikus keresőoptimalizálási hiba

  1. SEO Hiba: Rossz kulcsszavak kiválasztása. Ahhoz, hogy tudjuk, milyen keresőszavakra kell optimalizálnunk, ahhoz először tudnunk kell, mikre keresnek az Olvasóink. Mik a legaktuálisabb és legégetőbb problémáik, és hogyan változnak ezek az idők folyamán! (Mert változnak, ezt garantálom.) A kulcsszavak kiválasztásában több kulcsszó választó eszköz is tud segíteni, de most mondom neked, mielőtt még hanyatt-homlok rohannál kipróbálni mindegyiket, hogy ezek nem megbízhatóak teljes egészében, mert ezeknek nem az a céljuk, hogy megtaláld a jó kulcsszavaidat elsőre, hanem az a céljuk, hogy elkölts a rendszerükben némi pénzt, mire megtalálod, kiteszteled a jó kulcsszavaidat… Tehát ezekre alapozni igencsak tévútra vihet. Gondolkodj a látogatóid fejével, mikre keresnek? Gondolj vissza te magad arra, hogy milyen problémáid voltak az adott témával kapcsolatban még kezdő korodban, és alkoss ezekből kereső kifejezéseket, és írj róluk jó pár cikket.
  2. SEO Hiba: A második leggyakoribb hiba, hogy egyetlen kulcsszóra akarnak a weboldal tulajdonosok előre kerülni, arra gondolván, hogy azokra biztosan sokan keresnek, csak ugye az a baj, hogy azokra a szavakra már nagyon sok régi oldal van optimalizálva. Azokkal a szavakkal felvenni a versenyt teljesen felesleges, ráadásul az egyetlen szóból álló keresőkifejezésekre történő keresések egyre kisebb jelentőséggel bírnak a felhasználóknál is. Gondolj csak bele, amikor használt autót akarsz venni, és van egy elképzelésed egy márkáról, akkor, ha beírod kizárólag csak a márkát a keresőbe, mit tapasztalsz? Csupa hivatalos márkaképviseletet, új autókkal kapcsolatos hirdetéseit. Egy pillantás az ilyen találati listára, és máris indítod a következő keresést, aminél a márka mögé már odaírod a típust is, meg, hogy „használt autó”. A felhasználók fejlődnek, tanulnak, így egyetlen szóra ha rá is keresnek, gyorsan módosítják a keresésüket több tagból álló kifejezésre, mert az egyetlen szóra való rákeresés már sehova sem vezeti őket – és azokat sem, akik egyetlen kifejezésre akarnak csak előre kerülni.
  3. Harmadik leggyakoribb hiba, ha másokkal versenyzel a keresőoptimalizálásban. A nyílt színi SEO versenynek általában mindig a kulcsszavak az eszközei, pedig a keresőoptimalizálás nem a kulcsszavakról szól elsősorban, hanem még többszáz tényezőről. Ha állandóan a konkurenseidhez méricskéled az oldalad elhelyezkedését, akkor belekeveredsz a „milyen kulcsszóra optimalizáljunk még?” témába, és nem foglalkozol a sok mással, amivel kellene. A SEO Revolution szolgáltatásunkban mi legalább 60 egyéb tényezővel foglalkozunk még, és ezek közül csak egyetlen egy a kulcsszó-téma.
  4. SEO Hiba: Negyedik leggyakoribb hiba – bármennyire is furcsa az előző ponthoz képest – az, ha egyáltalán NEM versenyzel. A versengés előremutató dolog, nélküle egy légüres térben léteznél csak, motiváció nélkül, így egy idő után az eredményeid lenullázódnának. Ugyanakkor versenyezni csak úgy szabad, ha a birtokodban van a sikerhez szükséges teljes SEO stratégia, és ha tudod, mik az ellenfél gyenge pontjai. A SEO Revolution minden efféle problémára megoldás>>
  5. SEO Hiba: Az ötödik leggyakoribb hiba – még mindig, pedig a Google-nél ez mindig is alapvetés volt, csak mivel ez a legnehezebb feladat, mindenki igyekszik a könnyebb ellenállás felé haladni – a túl kevés tartalom, vagy nem megfelelő tartalom. Az összes szövegírás ügyfelünk fejében ez a kérdés villog: vajon hány cikk kell hetente? Nos, kapaszkodj meg, mert vannak oldalak, ahol a kérdést így kellene kb. feltenni: hány cikk kell NAPONTA? Lehet, hogy rengeteg! Lehet, hogy havonta egy is elég. De mi alapján döntöd el? Az alapján, hogy mit cikkezett az adott hónapban a konkurencia? Vagy az alapján, hogy mennyi időd volt ezzel foglalkozni? Muszáj stratégiában gondolkodni akkor is, ha ez fárasztó. Tiszta szerencse, hogy nekünk ez az erősségünk, és most már érted is tudjuk használni az eszünket. SEO Revolution – győzz végre a versenyben!

Hány hibát lehet még elkövetni a keresőoptimalizálásban?

Mindet is. Éppen ezért jobb, ha profi forradalmárokra bízod a SEO eredményeidet.

SEO Revolution – a forradalom, amire már régóta vártál

 

Posted on: 2021-03-03, by :