Imádom a politikai és közéleti filmeket, főleg azokat, ahol választásokra is készülnek, mert ilyenkor mutatkozik meg a stratégia ereje és a stratégiátlanság erőtlensége. Imádtam ez miatt az Elnök embereit, imádom a The Good Wife – (magyarul: Férjem védelmében... tipikus magyarosított rossz cím, de hát ez van, ezzel kell főznünk) sorozatot, és most kedvencem a maga sokkoló tartalmával a Brexit – The Uncivil War című angol film is. (Még mielőtt felmerülne a kérdés, a Kártyavár – House of Card – nem a kedvencem. Visszataszító számomra, ha pszichopaták és szociopaták érvényesülését kell hosszasan a képernyőn is néznem. Látjuk eleget a valóságban.) Azért (is) szeretem ezeket a filmeket és sorozatokat, mert bepillantást engednek egy olyan világba, amikből mind a földi halandók, mind a kispályások ki vannak zárva. Helyesen. Ez olyan, mintha közlegényeket akarnánk a háborús stratégiák közelébe engedni. Lehetnek jó ötleteik, jó meglátásaik, de rájuk döntéseket bízni életveszély lenne. Ahhoz, hogy hadvezér lehessen valaki, ahhoz fel kell nőni, de előtte persze nem árt, ha eldönti, hogy a hadvezérkedés egy fontos célja. Mert aki véletlenül kerül oda, az sosem lesz jó hadvezér – mivel fogalma sem lesz a stratégiai gondolkodásmódról. Márpedig a stratégiaalkotáshoz muszáj a stratégiai gondolkodásmódot alkalmaznunk. Ezek a politikai témájú filmek és…