SEO: a nőfaló és társai

SEO anyag 4. rész

Ahogy útjára indult a Google, és ahogy az innovációjának és a befektetők jókedvének köszönhetően egyre nagyobb szeletet hasított ki a keresők piacából, úgy akarták egyre többen kifürkészni a Google kegyeibe való bekerülés titkait.

Ha jól belegondolunk, ez azóta sem változott, hiszen mi is pont azért vagyunk itt, hogy a lehető legeredményesebben férkőzzünk be a Google kegyeibe, hogy aztán onnantól számítva csőstől áramoljanak hozzánk tőle a látogatók.

De még milyen látogatók!

A közösségi média életre kelésével és mindent uraló, domináns jelenlétével az életünkben még egyértelműbben fontossá vált az, amit már régen is hangoztattunk, a Facebook előtti időkben, csak sosem gondoltuk volna, hogy még hálát is adunk érte.

Ez a kifejezés a MINŐSÉGI LÁTOGATÓ.

Az a látogató, aki rákeres valamilyen őt érdeklő témára a Google-ben, ezek után a találat listán mi leszünk számára szimpatikus találat, ránk kattint, és eljön a weboldalunkra, nos, ő minőségi látogatónak nevezhető.

Minőségi számunkra, mert találkozik az érdeklődése azzal, amit mi nyújtunk neki.

A minőségi látogatók ismérve

A Google ezt úgy nevezi kissé megfordítva, hogy a mi weboldalunk által nyújtott tartalom releváns a keresést indító felhasználó igényeivel.

Releváns=összefüggő, egybevágó, illeszkedő.

A Google igazából egy nyer-nyer-nyer helyzetet alakított ki azzal, hogy

  • Ha a felhasználó keres valamit, akkor nagy eséllyel azt kapja a találati listán, ami valóban illeszkedik, tehát releváns az ő igényével, tehát a látogató jól jár.
  • A weboldal üzemeltetője is jól jár, mert olyan látogatót kap, aki valóban érdeklődik a téma iránt, és éppen fogékony is rá. Én például életem minden napján érdeklődöm a rakott krumpli iránt, de ha éppen jól laktam egy adag fasírttal, akkor az érdeklődésem nem annyira aktuális, mint ebéd előtt… Az időzítés is lényeges tehát a Google-ből érkező látogatók kapcsán, meg maga az érdeklődés konkrétuma is.
  • A Google is jól jár, hiszen azzal, hogy a másik két fél jól jár, az a helyzet állt elő, hogy szinte mindenki, aki keres, a Google keresőt használja, és mindenki, akinek weboldala van, az ő kegyeibe akar beférkőzni, ő meg lehetőséget ad arra, hogy pénzért kiemelt helyen is megjelenhetsz, így tehát pénzt keres.

Mindenki tud nyerni ezzel, és ez nem egy rossz üzlet.

A minőségi látogató hatalmas kincs, jegyezd is meg ezt a kifejezést, mert az egyéb SEO praktikáknál emlegetni fogjuk még ezt a fogalmat, hiszen minden egyes SEO megoldás alkalmazásánál a minőségi látogatók várható megjelenésének szempontját is végig kell gondolni, merthogy lesz olyan SEO megoldás, ahol bizony konkrétan nem lesznek minőségiek a látogatók, de attól azok még fontosak (a látogatók is, meg a SEO megoldás is).

A közösségi média térnyerésével megjelentek a weboldalakon az olyan látogatók, akik – és most ezt ne vedd magadra, meg senkire, akit szeretsz – ÉSZ NÉLKÜL ellátogatnak mindenhová, amit valahol a Facebookon látnak megosztva.

Ők nem minőségi látogatók – mármint ahhoz képest, amiért a Google keresésből érkezőket minőségi látogatóknak nevezzük.

Miért nem minőségi látogatók a Facebookról érkezők?

Azért, mert a Facebookon nem a problémáinkat akarjuk megoldani, nem az információéhségünket akarjuk enyhíteni, nem megoldásokat és ötleteket keresünk, hanem úgy viselkedünk, mint a legyek:

– Minden színes, szagos, esetleg bűzös, izgő-mozgó izére rárepülünk, összetapicskoljuk, majd repülünk tovább anélkül, hogy emlékeznénk rá, hol is jártunk és mi iránt érdeklődtünk 5 perce.

– Ha találunk is valami olyasmit, ami általánosságban passzol az érdeklődési körünkhöz, rákattintunk a linkre, átfutjuk a tartalmat, de már kattintunk is vissza, nehogy lemaradjunk a Hírfolyam frissítéseiről és a szomszéd Jóska vitájáról az unokatestvérével, amibe olyan szerencsés módon belebotlottunk pár perccel az előtt.

– Hiába kattintottunk, fogalmunk sincs, hogy mit olvastunk, de pláne nincs fogalmunk arról, hogy milyen vállalkozás milyen szolgáltatásával találkoztunk így össze. Megyünk tovább, mert a Facebookon úgy szép az élet, ha zajlik, és persze, ha látványosan zajlik!

A Facebookról érkező látogatókat egy kedves ügyfelünk úgy nevezte: zombihadsereg.

És valóban. A világ legokosabb emberének is lekapcsol az agya, miközben a Hírfolyamot görgeti, vagy a csoportok beszélgetéseit olvassa át már hatodszorra, próbálva értelmezni az elütéseket, és hogy ki-kivel van, vagy éppen ki-mi ellen.

Mi számtalanszor teszteltük már ügyfeleknél is, én magam a saját kampányaimnál is, hogy ugyanaz a marketinges tartalom a hírlevélben sokkal eredményesebb, mint a Facebookon. A hírlevélből átkattintók akár 38%-a is vásárol, míg a Facebookról átkattintók 0,8%-a vásárol. A szakirodalom ezt úgy hívja: „van különbség…”

Nem véletlenül nem Facebookos anyagot készítek, hanem Google-öst :).

De kicsit kanyarodjunk vissza az URL-hez és a technikai részhez! Mert ahhoz, hogy azokat a minőségi látogatókat elérjük, ahhoz először a Google fejét kell elcsavarnunk, és ennek egyik fontos módja az, hogy úgy teszünk, mintha tudnánk, hogy mit csinálunk! (Muhahaha)

A Google robotok lelki világa

Egy nagyon fontos ténnyel külön kell foglalkozunk: a Google robotok a linkeken keresztül közlekednek.

Ha eljutnak egy weboldalra, keresik a további utakat: a weboldal saját tartalmai között ide-oda mutató linkeket, kiutat a weboldalról, és ezeket az útvonalakat is végigjárják akár oda-vissza is, miközben meg is jegyzik ezeket.

Az indexbe nem csak azt veszik fel a robotok, hogy milyen szöveg meg kép van az oldaladon, hanem azt is felveszik, hogy melyik link mit tudott, mit nem tudott, hova mutatott, honnan mi mutatott hova, és ezek végtelen variációját jegyzi meg.

Megjegyzik és eltárolják azt is, hogy csupasz linkeket használtál-e, szövegesek voltak-e, és voltak-e külön utasítások a linkekben.

Az URL-nek adott külön utasítások

Az az URL, ami úgy néz ki, hogy https://vidirita.com, az HTML kódként így néz ki:

A linkek alap HTML kódja
A linkek alap HTML kódja

Ezt a kódot fejből kell tudnod, és most nem viccelek. Mint látod, vannak benne kacsacsőrök, van benne olyan, hogy a href, van benne idézőjel és perjel is.

Ha ezek közül a jelek közül bármi is hibádzik, nem működik a link.

Ez egy sima HTML kód, a legalapvetőbb HTML kód, ezt bármikor tudnod kell használni. Ez azt tudja, hogy ilyen, úgynevezett „csupasz link” formában jeleníti meg a linket.

Ha azt szeretnéd, hogy szöveges legyen a link, vagyis a szöveg kisebb-nagyobb része legyen kattintható, például a neved, akkor annak kódja már így néz ki:

A szöveges link HTML kódja
A szöveges link HTML kódja

Mint látod, két > < közti rész között változott meg a szöveg https… kezdetűről Vidi Ritára, és ez a szöveges oldalon már így néz ki:

Vidi Rita

Akkor értelmezzük ezeket a jeleket gyorsan, mert még tovább fogjuk bonyolítani, legyenek meg az alapok!

< – ez megnyitja a HTML kódot.

a href – ez jelenti, hogy LINK parancsot adunk ki.

= tekintsük sima egyenlőségjelnek

Idézőjelek: ezek mutatják, hogy mit kell „futtatni”, tehát hogy itt valamiféle cselekvési parancs van kiadva.

Maga a https… : a link, ahova vinni kell majd a kattintót, meg a robotocskát, akit a Google küld hozzánk.

> – Lezárja az adott szakaszt, de itt még messze nem végeztünk

Vidi Rita – ez a rész (szintén két kacsacsőr között) mutatja, hogy mi lesz a link szövege. Bármit oda lehet írni, de ha az számunkra releváns kulcsszót is tartalmaz, az maga a Menyország!

< – újabb parancsot indít meg

/a – ez lezárja a linkparancsot

> – az egész parancssort lezárja, linkestől, https-től, Vidi Ritástól.

Ha itt bármi hibádzik, akkor nem működik a parancs, de nemcsak a látogató, hanem a robot is el fog akadni.

Ezeket a parancsokat mindig HTML nézetben kell használni, ha bárhova szövegszerkesztői felületben viszed fel, nem fognak futni. A kódoknak futtatási felület kell, a HTML „nézet” az pont az, amire szükségük van. (Majd erről lesz később videó, egyelőre csak tanuld meg :))

Ha már van szöveges linkünk, az SEO szempontból zseniális. Ha oda, a Vidi Rita neve helyére bármit beírsz, az nagyon lényeges jópontként fog felvésődni az indexbe a robotka által, mert ez azt jelenti számára, hogy „Nahát, az a link mögötti tartalom iszonyatosan releváns azzal a szóval, hú, de jó, hogy ezt ilyen könnyűvé tetted számomra, köszi!”

Az URL-be más, nem igazán látható, de a Google robot számára elképesztően fontos információkat lehet és kell is még tenni, hogy hadd örüljön! Mert ha örül, akkor boldogan vesz fel az indexbe, és még a mufurc könyvtárosnak is szól, hogy „Hé, figyelj már, van itt egy nagyon kedves webmester, szeretjük!” (Kezded már látni magad előtt a cuki kis robotot és a mufurc, zsémbes, kontyos könyvtárosnőt? :D)

Hova írjuk a plusz parancsokat?

A plusz parancsokat a linkelés HTML kódjában praktikus mindig az a és a href közé beírni. Vannak, akik a linket lezáró idézőjel után szokták írni a plusz parancsokat, az is jó megoldás, én előre szoktam, biztos, ami biztos, nehogy elfelejtsem, de az a lényeg, hogy az első <a href….. parancssort lezáró > kacsacsőr ELŐTT legyenek a plusz parancsok.

Például be lehet vinni a linkbe olyan parancsot, hogy ha valaki az egérmutató a link fölé viszi, akkor megjelenjen neki egy külön kis információ, amit külföldiül úgy nevezünk, hogy TITLE (tájtl).

Ha ilyet teszünk bele a kódba, akkor azt úgy hívjuk, hogy „title tag” (vagyis tájtl teg). Nincs nagy jelentősége az elnevezésnek, de ha ilyeneket emlegetsz, akkor szakértőnek tűnsz majd a SEO-s társaságokban is :)). (A title elnevezés és módszer a későbbiek folyamán még más esetben is fontos lesz, ezért is foglalkozunk most ennyit vele.)

Szöveges link HTML kódja title tag-gel
Szöveges link HTML kódja title tag-gel

A title tag kódja: title=”ezt írja ki, ha a link fölé viszem az egérmutatót”

Itt is lényeges az egyenlőségjel és az idézőjelek közé írt szöveg, mert az fog megjelenni majd, ha a link fölé viszi valaki az egérmutatót.

A Google robot nem fogja odavinni az egérmutatóját, merthogy olyanja nincs is neki, de a kódot olvassa, és tudni fogja, hogy te annyira jó fej vagy, hogy még ezt is beállítottad. Természetesen a title tag-be is lehet KULCSSZÓT tenni, sőt, ez igazán profi megoldás, tehát nemcsak lehet, hanem kell is.

A nőfaló

A Google robot egy mesterséges intelligencia.

Okos, tudja, mit akar, de ha mi még be is segítünk neki, hogy megmutassuk, mi mit akarunk, akkor az is elképesztően jó pont a szemében. A robotnak ugyebár az a dolga, hogy a linkeket végigjárva feltérképezze az egész netet, de van egy olyan jelenség, hogy bizonyos mélységek alá nem megy. Ahogy korábban már említettem, a számítástechnikában a 8-as szám és a 8 szint mélységben található tartalom az gyakorlatilag már az elérhetetlen és érdektelen kategória.

Lehetnek az oldalainkon is olyan egymásba linkelt tartalmak, amiket egy bizonyos „mélység” után a Google robot már nem akar végigjárni, de olyan is lehet, hogy mi nem akarjuk, hogy végigjárja, mert például az már az ezredik kifelé mutató link az oldalunkról – például behivatkozunk egy hírportált, és nem akarjuk, hogy tőlünk oda menjen a robot, és a mi linkünk erősítse másvalaki oldalát –, és mi azt szeretnénk, hogy a robot lássa, hogy a mi oldalunk nem zsákutca, tehát a látogatók tudnak kattintani, de ő, a kis robotocska maradjon csak szépen nálunk!

Ilyenkor, ha azt akarjuk, hogy nálunk maradjon, akkor az úgynevezett nofollow – magyarul: ne kövesd! – parancsot használjuk a linkben.

Ezt SOHA ne használd saját tartalmakra, csakis kifelé, más oldalakra való linkre érdemes rátenni!

De van olyan is, mikor elég mélyen van a tartalom, vagy már régebbi, de frissebb tartalomból mutat rá link és szeretnénk, ha ez a robot számára is egyértelművé válna, akkor beletehetünk egy olyan parancsot a linkbe a robotnak, hogy follow – vagyis kövesd.

A nofollow és follow parancsokat a rel= előtag irányítja.

Így néznek ki linkben:

Szöveges link HTML kódja nofollow vagy follow attribútummal
Szöveges link HTML kódja nofollow vagy follow attribútummal

A kettőt együtt nem használhatod, gondolom, ez logikus, hiszen akkor két ellentétes parancsot adnál egyszerre, ami igencsak káoszhoz vezetne.

Ezekkel a parancsokkal feltérképezési prioritást rendelsz a linkekhez, ezzel némiképp irányíthatod a robotocskát, hogy mire figyeljen kifejezetten és mire ne.

A nofollow (kiejtve: nofalló) parancsot webmesteri körökben egymás között a beszélgetésekben „nőfaló”-nak kezdtük el becézni. „Van nőfaló a linken?” „Nőfalóztam a kimenő linkeket.” „Kaptam bejövő linket, de nőfaló van rajta, mit tegyek szerintetek?”

A nofollow attribútum (más néven tulajdonság) a linkeken azért lett kitalálva, mert előfordulhat az, hogy olyan oldalra mutat link az oldaladról, ami rossz szomszédságnak bizonyul – például vírusos az a másik oldal, vagy szexuális jellegű tartalmak vannak rajta, de valamiért muszáj behivatkozni –, akkor te szépen „ledugózod” a linket, és a robot nem fogja az indexébe felvenni azt az információt, hogy „nahát, innen egy csúnya-rossz oldalra mutat link”, mert nem fogja követni és kész.

A nofollow-t ugyanakkor arra is elkezdték használni a webmesterek, hogy megakadályozzák, hogy tőlük LINKERŐ távozzon más oldalakra.

A PageRank mánia

Annak idején, 2007-2008 tájékán, mikor Magyarországon is elkezdett tombolni a SEO láz, akkor ez a nőfaló dolog nagyon profi trükknek bizonyult, mert annak idején a PageRank láz uralta a világot.

Ugyanis a Google a linkek erejét is tudta mérni az algoritmusával, és valahogy ezt úgy kellett elképzelni, mint egy csőhálózatot. Az erős linkek vastag csövek voltak, amin gyorsan és nagy volumenben tudott áramolni a „linkerő” mindenfelé (kifelé is), a gyenge linkek meg vékony kis pipetták voltak, amiken át csak csepegni tudott a drágaságos „linkerő”.

A linkek ereje erőssé tette az oldalt. A Google a PageRank-en keresztül számszerű rangokkal ruházta fel az oldalakat. A kezdő oldalak 0-ás ranggal indultak, és ha ügyesek voltak, gyorsan 1-es és 2-es szintre tudták magukat feltornázni, főleg úgy, hogy szereztek magukra mutató erős, legalább 3-as és 4-es oldalakról származó bejövő linkeket.

Az én oldalaim akkoriban 3-as és 4-es rangon voltak. Ez azt jelentette, hogy a Google egy erős bizalommal viseltetett az oldalim iránt, ami egy vállalkozás számára nagyon fontos, de az igazán nagy számú látogatottság már inkább az 5-ös pageranknél jelent meg.

A Google nem adott ki részletes információkat arról, hogy mit hogyan kell csinálni ahhoz, hogy nőjön a PageRank, és erősödjön az oldalad, csak irányelveket fogalmazott meg. A Google a PageRank intézményét, mivel rengeteg visszaélésre adott okot, és túldimenzionálta a számok jelentőségét a tartalom minőségével szemben, 2013-tól kezdve nem frissítette, 2016. március 7-én pedig végképp eltörölte. Mármint az adatokhoz való hozzáférést törölte el. Még mindig használják az indexelési és találati listára helyezési algoritmusokban ezeket az értékeket, még mindig mérik a linkerőt, csak már nem teszik közzé ezeket az értékeket senki számára.

Ezek az innovatív megoldások és a Google Irányelvei vezettek végül oda, hogy kialakult az úgynevezett Fehér Kalapos és Fekete Kalapos SEO stratégia, de a legtöbben valószínűleg a Szürke Kalapot viselték leginkább.

Fehér Kalap

Az ilyen SEO stratégia azt jelentette, hogy a Google irányelveit maximálisan betartva, tisztességes eszközökkel optimalizáltad az oldalt. Vagyis: igazi cikkeket írtál, rendszeresen frissítettél, az oldaladon belül úgynevezett keresőbarát url-eket hoztál létre, ami szöveget tartalmazott, és úgy nézett ki, ahogy az eddigi linkek ezekben az anyagokban, nem pedig úgy, hogy https://vidirita.com/page2467

A bejövő és kimenő linkekkel felelősséggel bántál, és nem pakoltad dugig az oldalaidat kizárólag kulcsszavakkal, amik közben linkek is voltak, amely linkeken amúgy semmi más nem volt, csak néhány szó.

Továbbá az oldaladon a technikai megoldások egyszerűek, világosak és jól átláthatóak, nincs bennük indokolatlan átirányítás.

A linkeket pedig nem úgynevezett linkfarmokról szerzed, hanem tartalom-barterezéssel. Itt-ott vendégcikkeket jelentetsz meg, ahonnan link is mutat majd rád és mindenki boldog lesz.

Fekete Kalap

A Fehér Kalapos megoldás masszív ellentéte a Fekete Kalapos SEO technika: tartalom nem kell, csak néhány kulcsszó. A linkek milliószám jöhetnek bárhonnan, de főleg linkfarmokból, ahol nincs semmi tartalom, de látogató sem, csak a Google robotot futtatják magukon keresztül teljesen feleslegesen.

Továbbá az is alapvető Fekete Kalapos megoldás volt, hogy rejtett szövegeket jelenítettek meg az oldalakon, olyanokat, amiket a véletlenül arra vetődő látogatók nem is láttak, tehát a szöveg színe megegyezett a háttér színével, így csak a robot láthatta és értelmezhette.

Nem volt ritka az sem, hogy a Fekete Kalaposok fizettek a bejövő linkekért, vagy épp eltérítették mások oldalát a saját magukéra – konkrétan hackeltek –, vagy épp felépítettek egy frappáns kis oldalt csak azért, hogy aztán később azt átirányítsák valami megtévesztő, netán vírusos oldalra.

Gyakori megoldás volt az is náluk, hogy minden ekkora betűkkel, úgynevezett heading kiemeléssel volt olvasható az oldalukon.

A tartalomfejlesztés résznél majd lesz erről szó, hogy hogyan is kell ezt használni, de most elég annyi, hogy a Fekete Kalapos oldalakon csak heading volt, sima szöveges tartalom egyáltalán nem.

Ezekről az oldalakról esetlegesen kifelé mutató linkek mind le voltak dugózva a nofollow paranccsal, tehát egy zárt rendszert alkottak.

Tele voltak hajigálva kulcsszavakkal, és csakis azokkal.

Ezek a weboldalak, amik a Fekete Kalapos módszert alkalmazták, sajnos lényegesen gyorsabban és tartósabban értek el kiemelt helyeket a találati listán, tehát volt időszak, mikor igencsak megérte az illegalitásban dolgozni.

Szürke Kalap

A legtöbb weboldal a Fehér és a Fekete tetszőleges hibridjét alkalmazta, már csak azért is, mert bizonyos szempontokból a Google irányelvek nem fogalmaztak meg sarokköveket, csak tanácsokat, mégpedig azért, mert annak idején a kerek-perec kijelentések még inkább kikristályosították volna, hogy mit és hogyan is kell csinálni. A homályos megfogalmazások, a nem minden információ elárulása a Google kezében tartotta a gyeplőt, de tény, hogy nagyon sokan garázdálkodtak a zavarosban.

Voltak weboldalak, amelyek véletlenül és voltak olyanok, amelyek direkt alkalmaztak Fekete Kalapos módszereket magukon, de alapvetően tisztességesek akartak maradni.

Ugyanis a legtöbb webmester és honlap tulajdonos egy dologtól azóta retteg, amióta a Google és a keresőoptimalizálás működik.

Ez a rettegett dolog nem más, mint a Google BÜNTETÉS. Ezzel fogjuk folytatni következő anyagban.

Összefoglalva:

A linkeket érdemes ellátni a csupasz linkmegjelenítésen túl kulcsszóval, title, follow vagy nofollow attribútummal, és el kell köteleznünk magunkat a Fehér, a Fekete, vagy a Szürke kalapos stratégia mellett. Mindazonáltal érdemes tudni, hogy Fekete Kalapos stratégia már nem igazán van, mivel a Google az összes erre utaló tevékenységet nyilvánvalóan rossz néven veszi.

SEO Revolution – ma már forradalmárok kellenek a valódi SEO eredményekhez.

SEO főzőcske, de okosan – SEO anyag 1. rész

S lőn a Google kereső, s lőn az ő hatalma nagy – SEO anyag 2. rész

SEO: A rangsorolás alfái és omegái – SEO anyag 3. rész

Posted on: 2021-03-05, by :