Szövegírás szolgáltatás

Szövegírás szolgáltatás

A szövegírás szolgáltatás a szövegírás műveletének kiszervezését teszi lehetővé egy szolgáltató cég, egy független vállalkozás irányába. Kiknek van szükségük szövegírás szolgáltatásra? Gyakorlatilag minden ma működő vállalkozásnak szüksége lehet szövegírásra és vele együtt szövegírás szolgáltatásra, amennyiben a marketingjüket és az értékesítési folyamataikat, sőt, magát a professzionális értékesítést is előre megalkotott szövegekkel akarják megtámogatni. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem kívánják a véletlenekre bízni a saját üzleti sikereiket, előbb-utóbb szövegírás szolgáltatásra lesz szükségük. Nem jobb megoldani a szövegírás szolgáltatást egy saját alkalmazottal, cégen belül? A kreatív szövegírás nem tesz ki napi nyolc órás munkaidő keretet egy vállalkozáson belül, tehát egy főállású alkalmazott felvétele egy állandó kreatív szövegírói pozícióba nem éri meg.  Egy induló vállalkozásnál – vagy új projektnél a vállalkozáson belül – eleinte rengeteg szövegírói feladat adódik, de ahogy ezek a megírt szövegek elkezdik a feladatukat teljesíteni – tehát ahogy jönnek a látogatók, érdeklődők és vevők –, úgy lesz egyre kevesebb szövegre szükség, míg végül csak az általános, szintentartó kreatív szövegeket kell megírni heti/havi szinten. A szintentartó szövegek megírásának költsége általában nem éri el a 100ezer forintot havonta egy már prosperáló vállalkozásnál, és ha ezt összevetjük egyetlen 8 órára bejelentett munkavállaló munkabér, járulékok és egyéb költségeivel, akkor máris kiszámolható, hogy bár eleinte drága…
Szövegírás webshopoknak

Szövegírás tippek webshopoknak – haladó szint

Korábban végig vettük a kezdő webshopok számára ajánlott szövegírás tippjeinket, amiket persze nemcsak induló webshopok alkalmazhatnak, hanem azok is, akik már régebb óta működnek, csak éppen a szövegekkel való feltöltés eme első fázisát még kihagyták. Ne kereskedőként gondold kezdőnek vagy haladónak a webshopodat, hanem tartalomstratégiai szempontból! Ha alig van szöveg itt-ott, akkor kezdő a shop, ha meg már alig találsz „helyet” az oldalon, amit még szöveggel tölthetnél fel, akkor haladó a webshopod. Innen lendüljünk is tovább akkor a haladóknak szánt szövegírási tippekkel. Szövegírás tippek – Attribútumok A termékeknek számos jellemzője lehet, de egy-egy kereskedelmi egységben vannak olyan jellemzők, amik halmazként viselkedhetnek. Pl. méretek, színek, formátumok (például digitális termékeknél, teszem azt ekönyvnél attribútum lehet az, hogy .pdf, .epub vagy épp .mobi, míg az, hogy regény, vagy önfejlesztő könyv, az kategóriát jelent inkább), kiszerelések, verziók, és sorolhatnánk. Ezeknek is lehet leírásuk, sőt, kell, is, hogy legyen. Ezeket a részeket legfőképp nem a látogatók fogják látni, hanem a keresőmotorok robotjai. Előnyt jelent a SEO versenyben, ha itt is van szöveg, főleg, ha a konkurenseknél nincs, hehehe. Szövegírás – Meta leírások Ha már a keresőmotoroknál és a SEO-nál tartunk: a cikkek, aloldalak, termékek, alkategóriák, főkategóriák, címkék és attribútumok is elláthatóak meta leírásokkal, amik jelen…
Cikkek vagy leírások? Mi a különbség?

Cikkek és leírások – Mi a különbség?

Cikkek Cikkeknek nevezzük azokat a tartalmakat, amik mondanivalójukban a következő célokat szolgálják: informálják az olvasót, tájékoztatják bizonyos tényekről vagy véleményekről, hasznos, gyakorlatban is használható gondolatmeneteket tálalnak, több féle szempontot is megmutatnak, ezzel tágítják az olvasó látásmódját, olykor provokatívak, szórakoztathatnak is, inspirálóak, elgondolkodtatóak, esszé-szerűek – tehát mondanivalójuk indul valahonnan és tart valahová, tartalmazhatnak termék- vagy szolgáltatásajánlót is természetesen, címük figyelemfelkeltő, végükön előfordulhat következtetés levonás is, megállják a helyüket blogokban, portálokon, PR cikkes oldalakon, közösségi médiában, hírlevélben is használhatóak. Példa egy általunk írt cikkre egy ügyfelünknél>> A cikkek létfontosságúak egy vállalkozás életében, mert a legnagyobb művészet gondolkodásra bírni az embereket. A cikkek pont erre jók: gondolkodtatnak, megdolgoztatják az olvasó elméjét, ez által bevonjuk őt a vállalkozásunk „bűvkörébe”. A cikkek bármilyen vállalkozás tartalomstratégiájába illeszkednek, és sokrétű a felhasználási módjuk. A terjedelmük általában 3000 leütés környékéről indul, felfelé akár 12-15ezer leütésig, vagy még tovább terjedhetnek. Lényeges: a cikkek általában a MARKETING eszközei. Leírások A leírások olyan tájékoztató jellegű tartalmak, amik általában vásárlási vagy rendelési döntéshozatal előtti szükséges információkat adnak át az olvasónak, látogatónak. A leírások jellemzői: Segítik a döntés meghozatalát, ezzel a konkrét céllal vezetik a figyelmet, olyan részletekre térnek ki, amik által csökken a bizonytalankodó, vagy az elégedetlen vásárlók száma, a termékről-szolgáltatásról nemcsak…
Szövegírás webshopoknak 1

Szövegírás tippek webshopoknak – alapok

Nagyon sok, és egyre több webshopnak írunk szövegeket. A webshopoknak történő szövegírás mindig kicsit speciálisabb, mint mondjuk egy sima üzleti blogra való cikkek írása, mert egy webshopnál a tartalom sokkal szerteágazóbb és sokrétűbb tud lenni, mint egy blogon, vagy netán Facebook oldalon. Mikor bennünket megkeresnek a webshop marketingesek vagy épp maguk a tulajdonosok a szövegírás iránti igényükkel, akkor általában a shop már teljes gőzzel üzemelNE, csakhogy nem azok az eredmények születnek, mint amiket a kedves megbízó elvárna. Általában ezekkel a konkrét problémákkal találkoznak a webáruházak, ha nem megfelelő a szöveg minősége és mennyisége: Vannak ugyan látogatók, de nem vásárolnak. Nyilván, mert nincsenek meggyőzve a vásárlás előnyeiről. Alig pár másodpercet töltenek a látogatók az oldalon. A képek szépek, de mégis mi kötné le őket? A kilogrammok, grammok, centik és netán wattok? (Sorolhatnám az SI mértékegység összes adatát.) A látogatók nem böngésznek a kategóriák és a termékek között. Miért is böngésznének, ha semmit nem kapnak azon túl, hogy „Raktáron. Szállítási idő 2-3 munkanap.”? A visszafordulási arány hatalmas (80-90%, de ennél még több is lehet). Ez a marketingcsatorna problémája is lehet, de szövegnélküli, vagy csak sablonos szöveget tartalmazó oldalra érkezni lássuk be, nem egy nagy felhasználói élmény. Nagyon kicsi az átlagos kosárérték. Ez…
Hogyan építs mulitverzumot az Interneten?

Hogyan építs multiverzumot az Interneten a cégednek, márkádnak? (És miért?)

Néhány évvel ezelőtt, az Internet hajnalán – na jó, volt az néhány évtized is... – elkezdtek a mozifilmekben weboldalakat megemlíteni. Például, ha a főszereplő a filmben felkeresett egy weboldalt, azt konkrétan megmutatták a jelenetben, ahogy bepötyögi az URL-t, és megnyitja a weblapot. Ez nagyon trendinek számított annak idején, amikor alig néhány tízezer ember lézengett még csak a neten. Igen ám, csakhogy azt vették észre a filmkészítők, hogy az ilyen kamu weboldalakat aztán később százezrek keresték fel ténylegesen, még úgy is, hogy ezek csak a filmekben léteztek. Két út volt a filmesek előtt: vagy azt csinálják, amit a telefonszámokkal. Mint köztudott, az amerikai filmekben minden telefonszám 555-tel kezdődik, mert ilyen a valóságban nincs. Így nem fordulhat elő, hogy valódi telefonszámokat használnak a filmekben, a ráérő elmeroggyantak meg majd azokat hívogatják szabadidejükben. A netes epizódok esetében, a telefonszámos trükk alapján tehát kizárólag olyan weboldalakkal dolgozhattak volna a sztorikban, amik garantáltan nem léteznek, de mikor naponta weboldalak százezrei jönnek létre a való életben, akkor egy idő után igencsak nehézkes lehet megtalálni a még nem létezőket. Másik lehetőség, hogy azt csinálják, hogy csakis úgy mutogatnak weboldalakat a filmekben, hogy létre is hozzák azokat a szájtokat, és számolnak azzal, hogy látogatóik is lesznek. Hát így…
RitArt Academy logo

Szövegíró szeretnél lenni? Várunk a csapatba!

Rendszeresen kapjuk a megkereséseket azoktól, akik látják a szövegírás szolgáltatásunk hirdetését, és felcsillan a szemük arra, hogy talán ők is csatlakozhatnának a csapathoz. Az a felcsillanás az nagyon is helyénvaló! Folyamatosan keressük új szövegíróinkat, és aztán folyamatosan biztosítjuk a kreativitást kiteljesítő különböző szövegírói munkákat. Ha szeretnél a szövegírói csapatunkhoz tartozni, téged is várunk szeretettel. Ahhoz viszont, hogy tényleg együtt tudjunk dolgozni, néhány alapvető elvárásunkat teljesítened kell. Ezekre azért van szükség, hogy egyrészt gördülékenyen be tudj majd csatlakozni, másrészt azonnal fel tudd venni a lépést azokkal, akik már régóta velünk írnak. Elvárásaink a RitArt szövegíró csapatának tagjai felé Semmi ördöngösség, csak a hosszútávú együttműködés jól kipróbált alapjai: - Részt kell venned egy jobb agyféltekés kreatív írás képzésen. Ebből nem tudunk engedni, mert ez  képzés adja meg azt a módszertani alapot, amit majd a szövegírói munkádban is használni fogsz. A jobb agyféltekés kreatív írás módszertana biztosítja számodra is, meg a mi szövegírás szolgáltatásunk számára is, hogy az ügyfelek igényeinek megfelelő bármilyen szöveget meg tudsz majd írni, olyasmiről is, amiről a feladattal való találkozás előtt fogalmad sem volt még! Tehát ez mondhatni, kötelező elem nálunk. A jobb agyféltekés kreatív írás módszertanát persze másra is tudod használni, nemcsak szövegírásra, de itt nálunk ez alap…
Címsor minta

33 címsor minta – amik 2021-ben is jól fognak teljesíteni

Már a címnél és az első szavaknál eldől minden: vagy érdekli az embereket amit közölsz, vagy magasról tojnak rá. Ez ennyire sarkosan egyszerű. Vajon mi érdekelheti annyira az embereket, hogy vegyék maguknak a fáradságot és rákattintsanak a linkre, ami a weboldaladra visz? És vajon utána, miután átjutottak az oldalakra, mi érdekli őket annyira, aminek a hatására nemcsak a címet olvassák el, hanem tovább is haladnak az olvasással és az információ befogadásával? Mi érdekli őket annyira újságolvasás közben, hogy az ott megjelent hirdetésedre oda figyeljenek végre? Klasszikus aranyszabály, hogy mindenkit érdekel az, ami vagy róla szól, vagy olyasmiről, ami konkrétan ott van a fejében (akkor is, ha ő egyébként azt nem is akarja). A mai napon - avagy idén - például elsöprő mértékben érdekli a társadalmat a koronavírus. Ez átmeneti érdeklődés, ami most csúcsosodik az internetes keresésekben, és persze lesz még ebből pár hónap, mire lecseng a dolog, és aközben minden embernél más-más ütemben, de visszakúsznak a gondolatokba a saját, tényleges problémák, saját egyéni érdeklődésre alapuló információ-keresések. Értelmes embereknél persze a saját gondolatok előrébb sorolódnak fontosságban a híreknél, de az ember nem teljesen 100%-os a nap 24 órájában, pláne nem az interneten. (És akkor még nagyon eufemisztikusan fogalmaztam :)). Örök kérdés…
Szövegírás szolgáltatás

Idén két ügyfelet veszítettünk azért, mert…

Idén két potenciális ügyfelet elveszítettünk. Olyanokat, akik már kezdeményezték velünk a kapcsolatot, és már beindult az oda-vissza kommunikáció, aztán az ügyfél a következő ponton mégis úgy döntött, hogy „Sajnálom, de így nem tudunk együttműködni.”, és ezt közölte is velünk. Hogy mi volt az ok? Nos, szokatlanabb, mint gondolnád. Ugyanis az volt a nem-együttműködés és a csalódottan távozásuk oka, hogy nem beszélhettek velünk telefonon. A tényt, hogy SENKIVEL nem beszélünk szövegírás ügyben (és más ügyben sem) telefonon, természetesen nem titkoljuk, de nyilván senki arcába nem is toljuk bele, hiszen ez a két esetszám is mutatja, hogy gyakorlatilag majdnem 100%-os az emailes kommunikáció elfogadottsága, mégis előfordul az, hogy vannak, akik ezen fennakadnak. Tavaly volt egy olyan eset, hogy az ügyféljelölt rendesen fel is háborodott, és kioktatott arról, hogy ha ügyfeleket akarok, akkor szíveskedjek telefonálni, mert ő nem író, hanem pont, hogy azért keres írót, hogy ne kelljen írnia... (Őt végül kioktattam én is arról, hogy hogyan illik emailben kommunikálnia egy férfinak egy nővel.) A velem dolgozók és ismerős vállalkozások is tudják, hogy mániám a minőségbiztosítás (előző életemben minőségbiztosítási tanácsadó voltam). Az íróinknak szerintem már a könyökükön jött ki, mikor a harmincadik kiselőadást tartottam arról, hogy „mik a minőségbiztosítás alappillérei, és lám, nálunk…
Hogyan szerezzük vissza az ügyfeleinket?

Három egyszerű lépés, hogy visszaszerezd az ügyfeleidet a járványhelyzet után

Hogyan szerezzük vissza a koronavírus járvány miatt elveszett ügyfeleinket? Hogyan adjunk életjelet magunkról? Hogyan csökkentsük a kényszerű bezárás/kimaradás után a veszteségeinket? Még felméretlenek a károk, amiket a társadalom és a gazdaság szenvedtek el a koronavírus miatt. Még a járványhelyzetnek sincs vége, ezekben a pillanatokban még csak a jövőbeli korlátozás-enyhítő lépéseket tervezgetik és csepegtetik kormányszintről óvatosan. 5 hete állt le minden, amikor március 16-ától bezárták az iskolákat, és korlátozták bizonyos kereskedelmi egységek nyitva tartását. Még legalább 5 hétig tart meglátásom szerint, mire minden korlátozást enyhítenek, de a járvány újbóli kitörésétől tartva lehet, hogy ez az időtartam jóval hosszabb lesz. Akármire is számíthatunk, nincs idő arra, hogy még több ügyfelet veszítsünk, és még több ügyfelünk maradjon kiszolgálás, termék és szolgáltatás nélkül. Az enyhítések első fázisában nem kötelező kinyitni és újra teljes erővel dolgozni, de pontosan most van itt az ideje annak, amikor lassan elkezdünk kifelé menni az erdőből, hogy újra felvegyük a kapcsolatot a potenciális és meglévő ügyfeleinkkel. (Én is éppen ezt teszem most veled :)). Szóval, milyen három egyszerű lépést javaslok? És miért csak ezt a hármat? Nagyon sokaknak fordult meg a fejükben mostanság, hogy teljes stratégiát kellene váltani: a meglévő üzletet minél inkább online-osítani, a beszállítók körének zömét magyarországi cégekre…
Cikk átírása

Hogyan írjunk át úgy cikket, hogy ne hasonlítson az előző verzióra?

Sokszor előfordulhat az egy weboldal életében, hogy a cikkeinél szükséges a tartalom frissítése. Vagy azért, mert az idők során túlságosan sok hasonló tartalom jött már létre, és szeretnénk kitűnni a sokaságból, vagy azért, mert az analitikai adatok alapján arra a következtetésre jutunk, hogy ideje lenne a fejlesztésnek. Ez a feladat a szövegírás egy speciális szakmai fogása. Hogyan variáljuk meg a tartalmat úgy, hogy a minőség biztosan növekedjen? A megoldás pofon egyszerű, és két lépcsős. Nem mondom, hogy nem kell vele dolgozni, de vért izzadni biztosan nem szükséges, mert csak hagyni kell a kreativitást kibontakozni. Bővítés A weben minden tartalomra ráférhet egy jobb, hatékonyabb felütés, de akár egy frappánsabb, érdekesebb lezárás is, mint ahogy a köztes részeknél a mondatok bővítése, stílusosabbá tétele. Első nekifutásra én a változtatni kívánt tartalmak elejére, a közbülső bekezdések és a lezárás bővítésébe, átalakításába tennék plusz energiákat. Minden félbehagyott, túlságosan rövid gondolatot kerekké kell igazítani, és esetleg új szempontokat is meg lehet villantani, amik elterjedtek, de eddig még nem tárgyaltuk. Ezzel a tartalom minősége biztosan javulni fog, és struktúrájában, tehát felépítésében még lehet, hogy hasonlatos lehetne más tartalmakhoz, de mélységét és hasznosságát tekintve biztosan magasabb színvonalat képvisel majd az olvasók számára, mint a korábbi, vagy a másoknál…
Hogyan alkalmazzuk a félelem marketinget?

Félelemmarketing – avagy mindenki el fog pusztulni, ha nem rendelsz?

Amikor el akarunk adni valamit, vagy fel akarjuk kelteni valami iránt a figyelmet, akkor rengeteg eszközünk van a kommunikáción belül, hogy elérjük a célunkat. A legtöbb vállalkozás, ha el akar adni egy terméket, akkor két nagyon alapvető dologra épít: A problématudatra. A vágyakra. A rutinosak persze összerakják a kettőt, és kiaknázzák a hatványozásban rejlő potenciált. A problématudat nagyon hatékony figyelemfelkeltő, és a mellé sorakoztatott érvek – jobb lesz neked, megszűnik a problémád, büszke lehetsz magadra, hogy megoldottad, elégedett lehetsz magaddal, mert nem hagytad tovább súlyosbodni, megújul az életed, valóra válthatod a vágyaid, stb. – elképesztő módon segítik a vásárlási döntést a potenciális ügyfélnél. Ez ugyebár az értékesítés témaköre. De a marketingben is jól teljesít a problématudat-alapú kommunikáció, mert ezek megpendítésével jól lehet terelni az embereket, mert meg lehet ragadni a figyelmüket. De az, amikor a kommunikátor teremti a problémát és félelemkeltéssel, ijesztgetéssel, riogatással veszi rá az embereket a vásárlásra vagy épp a linkre kattintásra, és igazából kizárólag csak ezt teszi, más érvet nem sorakoztat, az szerintem aggályos. De az is, ha az érvek mellett ott van egy pusztító erejű félelemfaktor. Szövegírás ügyfelek tapasztalatai Amikor szövegírás ügyfeleink először találkoznak velünk, szinte kivétel nélkül mindannyian beszámolnak arról, hogy voltak már rossz tapasztalataik…
A szövegírás 7 főbűne kép

A szövegírás 7 bűne

Csak az hibázik, aki csinál is valamit – szokták mondani, de a „csinálás” előtt és után is vannak még azért dolgok, amik számítanak. A szövegírással kapcsolatban is igaz ez. Most összeszedtük a szövegírás 7 általános bűnét. Nem főbűnök ezek, amiket csak a purgatóriumban lehetne jóvátenni, de biztosan megelőzhetőek egy kis szervezettséggel, rutinnal, és a kedvenc elfoglaltságunkkal: az eszünk használatával. A szövegírást és a létrejött szövegeket rendszeresen, gyakran és rutinszerűen az online marketing szolgálatába állítva alkalmazzuk, de akár hobbibloggerek is hasznosíthatják az alábbi tippeket. Lássuk! A szövegírás 7 bűne – a RitArt értelmezése szerint Célok hiánya – avagy mi a célod a szöveggel? Nem tudod? Csak azért akarod, mert például Vidi Rita megmondta a tutit, hogy érdemes naponta blogolni-posztolni-megnyilvánulni? Mit szeretnél elérni a szöveggel? Ugye nem dísznek akarod kirakni, hanem szeretnél a végén valamiféle eredményt is? Nos, ezeket a célokat már akkor tisztázni kell, mielőtt még megpróbálnád kitalálni azt, hogy MIRŐL is szóljon, vagy épp KIKHEZ. Lehet persze célok nélkül, ad-hoc jelleggel kommunikálni és publikálni, pusztán örömből, de mi itt a RitArtnál bármennyire is imádunk írni, a parttalan fecsegésnek nem vagyunk hívei (szabadidőnkben és önkifejezési céllal novellákat, meséket, regényeket írunk, nem üzleti célú szövegeket.) Tudom, hogy utálni fogsz, de akkor is…
Jogi alapvetésünk az általunk írt szövegekre

Mire, hogyan és mikor használhatod fel a szövegeket? Röviden: bármire, bárhol, bárhogyan, bármikor

Amikor először érkezik meg hozzánk egy ügyfél a szövegírás szolgáltatásra, akkor mindig felmerül a logikus kérdés, ami valahogy így hangzik: - Mire használhatom fel az általatok írt szövegeket? Meg kell jelölnöm benneteket, mint szerzőket? A válaszunk nagyon egyszerű: - Az általunk, a te számodra, a te kifejezett kérésedre írt szövegeket arra használod fel, amire akarod, akkor használod fel, amikor akarod, annyiszor, amennyiszer akarod, ott és úgy, ahogy akarod. Röviden: a szöveg teljes körű felhasználási joga a tiéd lesz a kifizetés után. Hallottunk olyan esetről, amikor más cégnél, ahol szintén foglalkoznak szövegírással az ügyfeleik számára, nehezményezték, hogy az általuk megírt, a megrendelő kifejezett kérésére elkészült szöveget a megrendelő végül több platformon és több alkalommal is felhasználta, és nemcsak egyszer küldte ki levélben, ahogy eredetileg tervezte, hanem végül többször is. Anélkül, hogy kommentálnánk az ilyesmit, csak annyit mondok: - Mi nemhogy nem nehezményezzük, ha az általunk neked írt szöveget több módon, több időpontban, több célra is felhasználod, hanem kifejezetten javasoljuk, hogy tedd ezt! Használd a tartalom erejét többször is, több platformon is, akár több céllal is! Lehet, hogy megírunk neked egy cikket a blogodra, de végül feltöltöd a Facebook oldalra is. Hurrá! Lehet, hogy megírunk neked egy értékesítési levelet egy fix határidővel,…
Kreatív szövegírás

Kreatív szövegírás

Mielőtt bárki fantáziája meglódulna és kiszínezné a kifejezést, elmondom, mit takar pontosan a kreatív szövegírás. Talán te is – mint ahogy az emberek többsége – a nap nagy részében öntudatlanul is a bal agyféltekédet használod. Írsz, olvasol, számolsz, gondolkozol, elemzel, talán elmerülsz a részletekben, véleményt alkotsz, s hangot is adsz neki. A jobb agyfélteke egészen másra rendeltetett. Ő a művészek, a művészetek megnyilvánulásának szabad pályája. Játékosságot, lazaságot, elfogadást, humort, féktelenül szárnyaló alkotást engedélyez nekik, emellett segít egészben, nem csak részletekben látni a dolgokat. Amikor tényeket közölsz, fogalmazol, verset elemzel, matekozol, akkor adatokból, a bal agyféltekéddel dolgozol. Amikor viccekkel tarkított példákkal illusztrálod ezeket a száraz tényeket, amikor érzelmekkel töltöd meg s kiszínezed a fogalmazásodat, amikor magával ragad a hangulat, s csak hagyod hatni magadra a verset, és akkor is, mikor szabadon szárnyal a fantáziád, nos, akkor a jobb agyféltekédet használod. Vele és általa rögtön egy sokkal színesebb, érzelemgazdagabb világba csöppensz. [caption id="attachment_231" align="aligncenter" width="700"] Ha szereted a bevételeket és a profitot számolgatni, akkor bízd ránk a szövegírást![/caption] Szövegírás A szövegírás, mint elterjedt szolgáltatási forma, nem olyan régi, mint hinnénk. Egyáltalán nem egyidős az emberiség írástudásának korával. Hogy ne 3500 ével ezelőttről induljunk, ugorjunk rögtön a modern korba: a 20. században kifejezetten írók…
Szövegírás cikk segédlet

Hogyan térképezd fel a célközönséged problémáit? És miért kellene ezt tenned?

A szövegírás szolgáltatásunk alapvetése az, hogy mi gyorsak vagyunk. Ha megkapjuk a szövegírási feladatot, mi napokon belül végzünk a munkával. De mire eljutunk a konkrét feladat meghatározásáig az ügyfél részéről, az néha hetekig is eltart! Az ügyfeleinknek rengeteg kérdést szoktunk feltenni, hogy pontosítsuk az igényeiket: milyen típusú szöveget akarnak, milyen terjedelemben, mi legyen a szöveg célja, mi a mögöttes stratégia (ha van ilyen) tegező legyen-e vagy magázó, legyen-e benne buzdítás mondjuk vásárlásra, feliratkozásra, vagy sem, és hasonlók. Elég gyakran előfordul az, hogy az ügyfelünknek nincs elképzelése, neki is csak problémája van: több bevételt akar, több ügyfelet, több látogatót. Nem tudja, miről szóljanak a szövegek, pontos célt sem tud egy szöveghez, vagy szövegcsomaghoz rendelni, csak mögöttes célok lebegnek a szeme előtt. Ez tiszta sor, ezzel gyakorlatilag csak kevesen nincsenek így. De mivel mi nem ismerjük az ő vállalkozását, az ő ügyfeleit, az ő célközönségét, ezért ilyenkor fel kell tennünk a legkeményebb kérdést: – Mi az a konkrét problémája a célközönségednek, amire te adod a megoldást? Vagy többes számban: Mik a problémái a célközönségednek, amikre te adod a megoldásokat? Netánesetleg: mire vágynak titkon, amire te adod a megoldást? Nos, ilyenkor szokott egy-két hétre megakadni a kommunikáció, mert erre nagyon nehezen tudnak/tudtok válaszolni.…
Provokatív kommunikáció

A provokatív kommunikáció egyértelmű előnye

Te is szeretsz úgy kommunikálni, hogy közben a végletekig odafigyelsz arra, hogy nehogy megbánts valakit, de főleg nehogy felhúzd, felidegesítsd, vagy épp gondolkodásra késztesd az olvasóidat? Te is inkább óvatos vagy a szövegírásban, mint felforgató? Akkor lúzer vagy! Egy vesztes! Illetve az leszel az örökké dúló versenyben – versenyszféra… hallottad már ezt a kifejezést? –, és helyetted olyasvalaki fog győzni, aki meg meri mondani a tutit, és nem fél a provokáció látogatottsággeneráló hatásától. Honnan lehet felismerni a túlságosan simulékony, semmire sem jó kommunikációt? – Onnan, hogy nem foglal állást semmi mellett és semmivel szemben. – Onnan, hogy állandóan a középutat keresi a szélsőségek közti ide-oda ingázás helyett. – Onnan, hogy annyira korrekt akar lenni, hogy inkább nem is mond semmit. – Onnan, hogy nem mondja meg a tuti infót, csak hadovál, hogy hát ez is jó, meg az is jó, meg hát én nem akarom megmondani a tutit, elvégre én azt akarom, hogy mindenki szeressen (nem fog). Összefoglalva: onnan, hogy nem elég tökös! [caption id="attachment_231" align="aligncenter" width="700"] Ha szereted a bevételeket és a profitot számolgatni, akkor bízd ránk a szövegírást![/caption] Mit gondolsz, miért tarol az egész világon a szélsőségesség a politikában? Mert ezek az irányzatok az egyedüliek, akik ki merik mondani azt, amit gondolnak…
Szövegírás - gyakran ismételt kérdések

9 fontos kérdés és válasz a szövegírásról

Szövegírás kiszervezés: hogyan kezdjünk neki? A szövegírás kiszervezését két dolog szokta motiválni: az egyik a vélt hozzá nem értés, amikor a szövegírás megrendelő úgy véli, hogy nem tudna jó szöveget írni, a másik pedig a volumen-probléma. Van olyan, hogy akár már egyetlen FB poszt megírása is időakadályokba ütközik, a rendszeres publikálásra meg szinte már egy külön ember kellene, ezért keresnek a megbízók szövegírót, vagy szövegíró csapatot. A szövegírási szolgáltatásunknál mi általában mindig két kérdéssel kezdjük az egyeztetést, hogy aztán gördülékenyen menjenek tovább a dolgok a maguk medrében, és írás közben ne merüljenek már fel kérdések, mert az fennakadásokat okozhat a folyamatban, és én ezt személy szerint szeretem megelőzni: Van-e már ötlet a cikkek, leírások, értékesítési szövegek alap témájához, vagy segítsünk mi kitalálni? Merthogy szívesen segítünk. Mi a célközönség 4-5 legfőbb problémája, vagy mi a célközönség 4-5 legintenzívebb vágya? Összességében két dolgot kell minden szövegírás előtt nagyjából tudni: miről szóljon és kiknek szóljon. A többi egy profi szövegírónál szinte adja magát, hacsak nincsenek nagyon komoly szakmai specialitások, amikhez még több infó szükségeltetik. De ezt látni szoktuk a megrendelésből is, tehát ilyenkor a két kérdés helyett három-négy kérdést teszünk fel. Van olyan ügyfelünk, aki 4-5 A/4-es oldalban küldi el az instrukcióit, mondjuk…
Szövegírás hibák

Ha szeRény vagy, a végén szeGény leszel – a szövegírás is-is útja

Még mindig sok vállalkozás fél úgy cikket írni, hogy vegyítenek két célt: a cikk szórakoztasson/oktasson/gondolkodtasson is, meg közben az értékesítést is támogassa. Pedig hát azt kell, hogy mondjam, ez a legjobb megoldás, ha manapság célba akarunk érni az Olvasóink vásárláson gondolkodó agyterületeiben. Mert ugye mi szokott történni a szövegírás terén egy bátortalan megközelítés esetében? Vagy értékesíteni akar egy cég, amikor a cégvezető nagy levegőt vesz, és azt mondja: oké, most felvállaljuk, hogy el akarunk adni, és fullba nyomjuk a reklámot. Vagy nem akar értékesíteni a cég, és örül, hogy nem is kell értékesítenie, de közben a másik megközelítéssel rendszeresen publikálnak: amikor nincs értékesítés, nincs kampány, nincs reklám, de azért persze jó lenne, ha emberek bóklásznának a környékünkön, és ekkor a lazább, nemértékesítési-célú szövegeket és leveleket írunk, mellyel épp csak a figyelmet akarjuk fenntartani, a következő kampányig. Ez természetesen tökéletesen működhet. Ez ad egy ciklikusságot a munkának, ez által ad egy jól tervezhető ciklikusságot a bevételeknek is. Én most mégis egy új megközelítést szeretnék megmutatni, a vagy-vagy helyett, az is-is-t. [caption id="attachment_231" align="aligncenter" width="700"] Ha szereted a bevételeket és a profitot számolgatni, akkor bízd ránk a szövegírást![/caption] Ugyanis nem minden vállalkozás van arra berendezkedve, hogy havonta-kéthavonta-negyedévente terveznek nagyobb, kampányszerű bevételeket, de ha…
Szöveg hibák

Az általatok írt szövegek leggyakoribb, legkiábrándítóbb hibái

Mostanában sok ügyfelünknél kerülnek elő a régi szövegeik, vagy frissebb, saját kezűleg írt szövegeik, illetve a franchise partnereket is rá szoktam szorítani arra, hogy kezdjék el maguknak megírni a szövegeket (értékesítési oldalakat, kampányleveleket), én maximum átfésülöm, és javaslatot teszek az átírásukra, ha szükséges (többnyire igen). Azért szeretem, ha mindenképp megpróbálkoztok a szövegírással, akkor is, ha majd velünk akartok szöveget íratni, mert az számunkra előny – ha lehetünk ennyire önzőek -, hogy ha tudjátok, mi fán terem egy jó szöveget összehozni, és milyen jellegű kihívás ezzel nap, mint nap szembesülni. Az ügyfeleink korábban írt szövegei általában nem illethetőek kifejezetten negatív jelzővel, tehát első ránézésre nemhogy nem rosszak, de kifejezetten jónak tűnnek, de valami mégis hiányzik belőlük. De nagyon… Megmondom, hogy mik és miért. Ezek a bajok a szövegeitekkel – és hogyan kell ezeket elkerülni A túl óvatos szöveg – a „jaj, csak nehogy olyasmit mondjunk, amire odafigyelne még a végén valaki, így aztán nem mondunk semmi konkrétumot, és nem fordulunk szembe senki véleményével” elv alapján írt dögunalmas szófelsorolások ezek. Elkerülés: mondd meg a tutit! Ha két táborra szakadt a világ a témával kapcsolatban, akkor mutasd meg az arany középutat, de egyértelműen és bátran, ne a szőnyeg alól pislogj kifelé. Te értesz hozzá a legjobban, nem?…
Szövegírás, mire is van szükséged?

Jaj, annyi féle szövegre van szükségem! Melyikkel kezdjem?

Ügyfeleink tipikus problémája szokott az lenni, hogy tudván azt, hogy milyen sok szövegre is lenne hirtelenjében szükségük, fogalmuk sincs, melyikkel kezdjék. – Kezdjenek el gyorsan blogolni? – Nyomuljanak a FB-on egész nap, hogy ott növekedjen a tábor? – Csináljanak feliratkozó oldalt, hogy végre legyen közvetlen kapocs köztük és az olvasók között? – Készítsék el a megrendelő oldalakat a szolgáltatásokhoz, termékekhez? – Webshopban legyenek meg a korrekt, vásárlásra buzdító egyedi termékleírások? – Írjanak PR cikkeket és terjesszék ahol csak lehet? – Szórólaphoz rittyentsenek inkább szöveget? Tudod, ez tipikusan a tyúk-tojás eset. Melyik volt előbb? (Nyilván a tojás egyébként, mert tojás már a tyúkok előtt is volt a hüllőknél.) Melyik LEGYEN előbb? A tojásból tyúk lehet, de a tyúk meg képes tojást tojni ugyebár. (Kot-kot-kot) Elemezgethetném hosszasan, hogy miért is jó, ha a bloggal kezdünk, ha a FB-kal kezdünk, ha a feliratkozó oldallal kezdünk, ha a sales oldalakkal kezdünk, ha a termékleírásokkal kezdünk, ha a PR-ral kezdünk, vagy akár a szórólappal. [caption id="attachment_231" align="aligncenter" width="700"] Ha szereted a bevételeket és a profitot számolgatni, akkor bízd ránk a szövegírást![/caption] Azt is elemezgethetném hosszasan, hogy akár egyszerre MINDDEL tudsz kezdeni, ha mondjuk a feladatok java részét kiszervezed nekünk :), de most vegyük a klasszikus,…
Szövegírás: miért velünk?

7 remek indok, hogy velünk írasd meg a szövegeidet

Avagy miért a RitArt Academy kreatív szövegíróival írasd meg a szövegeidet? Mi imádunk írni, és hidd el nekem, ez nem minden szövegíróról mondható el ilyen magabiztossággal! Nem azért írunk, mert nincs más lehetőségünk kiteljesíteni önmagunkat, hanem azért írunk, mert az írás az életünk. Íróink mindegyike egyben kreatív író is, akik saját örömükre is alkotnak: novellákat, meséket, regényeket írnak, könyveket adnak ki, író-olvasó-könyvbemutató találkozókra járnak, természetesen a sajátjaikra. A fentiekből kifolyólag mi jól is írunk. Nem kell keresgetnünk a szavakat ahhoz, hogy azok úgy gördüljenek végig az olvasói fejekben, ahogyan a gyorsvizű patak alján gördülnek végig a kavicsok. A mi szövegeink nem döcögnek, nem darabosak, hanem élvezet ezeket olvasni. Gyorsak vagyunk, mint a villám. Irdatlan mennyiségű szöveget meg tudunk írni napok alatt, de úgy értsd, hogy 3-4 nap alatt. Merthogy sokan is vagyunk. Nem mind a 150 írónk ír folyamatosan és napi szinten, de akár még 150 írónál is többet tudunk mozgósítani, mert idestova 4 éve jobb agyféltekés kreatív írás képzésekkel foglalkozunk, és nálunk folyamatosan termelődnek a lelkes írók. Gyakorlatilag végtelenek a kapacitásaink. Nálunk a legkorrektebb az elszámolás, mert leütés-áron dolgozunk. Nemcsak hiszünk abban, hogy a jó üzleti kapcsolat alapja a pontos elszámolás, de szó szerint így is csináljuk. Hogy miért ezt…
Szövegírás rutin

Szövegírás a mindennapokban – avagy rutin az eredményekért

Hogyan érdemes szervezni az életünket, hogy ha sokat akarunk írni, és nem vagyunk szövegírók, nem a szövegírás a fő hivatásunk, hanem a vállalkozásunk? Hogyan alakítsuk át – vagy ki – a napirendünket, ha eldöntöttük, hogy szeretnénk megturbózni az oldalunk eredményeit friss tartalmakkal? Engedj meg egy személyes információt azért, hogy egy gyakorlati példán keresztül mutassam be neked, hogyan lehet hatékonyan és eredményesen friss tartalmakkal ellátni az oldalainkat vállalkozóként, miközben nem ez a tevékenység uralja az életünket, nem veszi át a hatalmat fölöttünk. Megmondom én hogyan csinálom. Fontos tudni rólam, hogy alapvetően éjszakai bagoly típus vagyok, tehát szeretek későig fenn lenni, és reggel sokáig aludni. Az ember azt gondolhatná, hogy ilyen bioritmussal az a legpraktikusabb, ha akkor alkotunk, amikor már az egész család elszenderedett, a gyerekek alszanak, a kutya is lefeküdt már, és a macska is behúzódott a vackába. Csend van, nyugalom, békesség, csak az éjszaka neszei hallatszanak, és akkor belecsaphatunk végre… az ALVÁSBA! Mert az írásba nehéz lesz, még nekem is nehéz éjszaka írnom, pedig én bármikor képes vagyok belefogni, és bármennyit képes vagyok írni, és mint említettem, az éjszaka az én világom. Mindezek ellenére a legjobban reggel szeretek írni, és évek alatt bebizonyosodott, hogy ez működik a legjobban. Amikor MÉG…
Szövegírás jobb agyféltekével

A jobb agyfélteke misztériuma – avagy miért így írunk mi?

A RitArt Szövegírói a világ egyetlen olyan írócsapata, akik jobb agyféltekével írnak. De mi ennek az oka, és miért jobb a jobb agyféltekés írás a megrendelők számára, mint a hagyományos? A történet 2013-ban kezdődött, amikor túl a hosnok.hu és a Minerva Capitoliuma magazin főszerkesztői teendőin, rájöttem végre, hogy hogyan lehet másokat megtanítani kreatívan írni. Mert fogalmazni mindenkit tanítanak az iskolában, hiszen ez kötelező része a tananyagnak gyakorlatilag már általános iskola 3. osztályától, de dacára annak, hogy ez már így van évtizedek óta, mégis csak kevesen lettek írók, sőt, nagyon kevesen. Miért van ez így? Azért, mert az iskolában, a bal agyfélteke dominálásával, a logikára alapozva, de a lehető legelvontabban akarnak megtanítani például művészeti ágak művelésére, mint amilyen az írás is. Agyrém! A kivételes tehetségek is csak a véletlennek köszönhetően lesznek ebből kifolyólag írók, hiszen ha nincs körülöttük lelkes, motiváló tanár, nincs előttük inspiráló közvetlen példa, továbbá a szülők sem igazán hisznek az egészben, ja, és ne feledjük, hogy az írószakma is azt hiszi, hogy kritikával lehet csak előremozdítani a dolgokat, akkor esélyük sincs elhinni magukról, hogy lehetnek írók. Mi ezzel a dogmatikus és végképp nem működő hagyománnyal számoltunk le a jobb agyféltekés kreatív íróképzéseinken. 2016-ig, csak képeztük az írókat, majd 2016-ban a…
Szövegírás, tartalomfejlesztés

Muszáj egy weboldalnak mindenáron és állandóan frissülnie?

Kering egy óriási tévhit az emberek fejében arról, hogy milyen gyakran kell frissülnie egy weboldalnak. Mi, akik szövegírást szolgáltatunk, persze, könnyedén mondhatnánk, hogy ó, hát igen, egy weboldalnak mindig mindenáron, naponta akár többször is frissülnie kell, ráadásul jó hosszú cikkekkel, amiket mi írunk meg, mert akkor lesznek tuti eredményei, és akkor lesz a legsikeresebb weboldal a világon! De mi nem szoktuk ezt mondani még akkor sem, ha szövegírásból élünk, és ha minden szentnek maga felé hajlik egy kicsit a keze. Ugyanis a weboldal tartalommal való frissülésének idejét, mértékét, volumenét nem általános alapelvek határozzák meg – pláne nem vadidegen, külső szemlélők hasraütésszerű „márpedig ami nem frissül az gagyi” megközelítései–, hanem a vállalkozási STRATÉGIA, és persze a tények (adatok), és a piaci környezet. Vegyük egy kedves ügyfelünket, akik 3D matrica és 3D arculati elemek gyártásával foglalkoznak. Kell nekik naponta legalább egy új 3000 leütéses hasznos cikk? Nem, nem kell. Kell nekik naponta új komment, FB poszt, hírnévpont, millió megosztás és megagigalájkok? Nem, nem kell. [caption id="attachment_231" align="aligncenter" width="700"] Ha szereted a bevételeket és a profitot számolgatni, akkor bízd ránk a szövegírást![/caption] Hogy miért? Mert nem ez mozdítja elő a vállalkozásukat, nem ez növeli a megrendelések számát  és a megrendelések „kosárértékét”, hanem valami más.…
Szövegírás érdekességek és alapvetések

Minden a szövegírásról és a szövegről

Kreatív írás – mi az? Az írást eredetileg a gondolatok maradandó közléseként használta az ember, és nagyon sokáig  - évezredekig – úgy állt a helyzet, hogy kizárólag a tények puszta közlésére szorítkozott, még ha a tényeket olykor más és más emberek másként is értelmeztek... A kreatív írás egy nem túl régóta – néhány évtizede – elterjedt ágazata az írásnak, ami összekötötte a szépirodalmat a tényirodalommal, és igazából az internet térhódításával vált igazán népszerűvé, elvégre az internetnek hála lehet most már nagy tömegekhez eljuttatni a műveket. A kreatív írás a tények puszta közlésén túl – vagy helyett - az elbeszélő jellegű, fantáziadús, a rideg valóságtól mindenképp elrugaszkodó, érzelmekre ható módon közelíti meg az eseményeket, különös hangsúlyt helyezve az érzelmekre, a szereplőkben – vagy akár az íróban – lejátszódó lelki folyamatokra. A kreatív írás egy ihletben gazdag alkotó folyamat, ami közben biztosan megszületik valami... vagy több valami... vagy akár valaki. :) Hogy néz ki egy kreatív írás tanfolyam? A kreatív írás tanfolyamok általában úgy néznek ki, hogy kisebb-nagyobb csoportokba összegyűlnek a résztvevők, és egy kreatív írásban tapasztalt, empátiagazdag tréner vezetésével különböző írói feladatokat csinálnak végig. A hagyományos kreatív írás képzéseken sok időt és energiát fordítanak műelemzésekre, és az ott lévő kreatív írásban…
Szövegírás

Bizalomépítés a neten: a honlap szövegével

Egy érdekes felmérés szerint az internetet használók többsége nálunk, arra használja a világhálót, hogy az általa vásárolni kívánt termékről informálódjon (minősége, ára) majd ha úgy dönt, hogy megveszi, akkor hagyományos módon elmegy a boltba és megvásárolja azt. Vajon miért van ez az ellenérzés, félelem az online vásárlásokkal kapcsolatban? Szinte mindenki, akinek üzleti vállalkozása van manapság, az megtalálható a neten is. Rengeteg a különböző weboldal, ahol néha kedvezőbb feltételekkel juthatunk bizonyos termékekhez vagy szolgáltatásokhoz, mint személyesen a boltokban. A honlapokat böngészve, bizony hamar elválik mindenki számára, hogy melyik az, amit szívesen nézeget és olvasgat és melyik az amelyiken „eltéved” és nem talál semmiféle felvilágosítást. Ez sok esetben a rosszul megfogalmazott szöveg számlájára írható. Általában ez az a terület, amiről úgy gondolja mindenki, hogy a saját vállalkozásáról ő tud írni a legjobban, de ilyenkor szokott előfordulni, hogy amit a szolgáltató evidensnek talál, azt nem írja le, így gondolati ugrások keletkezhetnek az információban, ami nem minden esetben követhető. RitArt Szövegírás Szolgáltatás - szívesen megírjuk helyetted>> [caption id="attachment_231" align="aligncenter" width="700"] Ha szereted a bevételeket és a profitot számolgatni, akkor bízd ránk a szövegírást![/caption] Nem elég csupán tájékoztatót írni, olyan megfogalmazásra van szükség, ami érthető módon ismerteti a terméket vagy szolgáltatást, bizalmat ébreszt, és persze…